Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó döntés a Honvéd

Jó döntés a Honvéd

Club

Published: 07/09/2021, 08:00 PMReading time: 1 min

Dusan Pantelic klubunk harmadik nyári igazolása

Szerb korosztályos válogatott a Budapest Honvéd harmadik nyári igazolása (Szappanos Pétert és Nonót követően), miután klubunk egyéves – hosszabbítási opcióval ellátott – szerződést kötött a 28 esztendős Dusan Panteliccsel.

„Dusan Pantelic a középpálya több posztján is bevethető így a védekező középpályás pozíciójában is. Agilis, minden labdáért megküzdő játékos, aki az előző csapatában meghatározó szerepet töltött be, ugyanezt várjuk tőle a Honvédban is” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

A középső középpályásként bevethető Dusan Pantelic Kragujevácon született, az FK Rad Beograd együttesében nevelkedett (játszott az U17-es és az U19-es válogatottban is), a szerb első osztályban összesen 126 találkozón szerepelt, légiósként a görög első ligás Giannina gárdáját erősítette, a legutóbbi két szezont pedig a Radnicski Nis csapatában töltötte.


„A Honvéd az egyik legismertebb magyar klub, komoly hagyományokkal bíró egyesületről van szó, boldog vagyok, hogy itt lehetek, úgy érzem, jó döntés lesz – kezdte a szerződés aláírását követően Dusan Pantelic. – Ha nem is napi szinten, de figyelemmel követtem a magyar bajnokságot, tavasszal láttam néhány meccsét a Honvédnak, illetve tudom, hogy itt játszott Djordje Kamber, míg korábban Maro Vidovic és Aleksandr Ignjatovic személyében volt szerb játékosa a klubnak. Ami a jövőt illeti, a legfontosabb a csapat jó szereplése, szeretnénk minél előbb végezni a tabellán, és csak ezt követően beszélhetünk az egyéni ambíciókról. Természetesen akkor lennék a legboldogabb, hogy úgy lenne sikeres a Honvéd, hogy ebben nekem is nagy szerepem van. A barátnőm Budapesten él, az egyik légitársaságnál dolgozik, ezért is örülök, hogy itt folytatom a karrieremet.”

Dusan PANTELIC

Született: 1993. április 15.

Magasság/súly: 178 cm/74 kg

Nemzetiség: szerb

Poszt: középpályás

Korábbi klubjai: FK Rad Beograd, OFK Mladenovac, Srem Jakovo, Teleoptik, Vozdovac, Napredak, FK Bezanija, Novi Pazar, Radnik (mind szerb), PAS Giannina (görög), Radnicski Nis (szerb)

Korosztályos válogatottság: 9

07/09/2021, 08:00 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club