Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Jó, hogy itthon játszunk”

„Jó, hogy itthon játszunk”

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Bódog Tamás egyelőre a bajnoki rajtra koncentrál

Megvan az összhang Bódog Tamás és Hidi Patrik között. Csapatkapitányunk ugyanis arról beszélt, (ellenféltől függetlenül) örül annak, hogy hazai pályán játszhatunk az Európa-liga selejtezőjében, majd vezetőedzőnk is ezt emelte ki elsőként.

„Mindenféleképpen jó, hogy itthon játszhatunk, ez az ellenfél személyénél is fontosabb volt számunkra – hangsúlyozta Bódog Tamás. – Az Inter Turku vezeti a finn bajnokságot, volt már kilenc meccsük, szóval játékban vannak, és természetesen alaposan felkészülünk majd a párharcra, hogy megtaláljuk a gyenge pontjaikat. Nem becsüljük le a riválisunkat, nehéz csatára számítok, de szeretnénk továbbjutni. Ennél többet viszont egyelőre nem beszélnék az Európa-ligáról, hiszen az augusztus 27-i találkozó előtt van még két bajnokink, jelenleg az élvez prioritást és az tölti ki minden időnket. Elsőként a PAFC elleni szezonnyitó, utána pedig jöhet a többi feladat!”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club