Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jobban kell teljesíteni!

Jobban kell teljesíteni!

Matches

Published: 10/07/2022, 05:40 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Tam Courts – „Szeretnénk győzelemmel köszönteni a szurkolókat és a klubot“

A Mezőkövesdet fogadjuk az OTP Bank Liga 10. fordulójában, célunk pedig nem is lehet más, mint javítani a debreceni vereséget követően, Tam Courts vezetőedző is ennek megfelelően készül a találkozóra.

„Rendkívül fontos számunkra ez a hét és tulajdonképpen egyszerű a helyzetünk: meggyőző teljesítményt kell nyújtani és győzni, nem is kell ezt túlragozni – mondta eltökélten Tam Courts. – A Debrecen ellen két arcunkat mutattuk, az első félidő nagyon nem tetszett, a másodikban már jobban futballoztunk, csapatként küzdöttünk és próbáltunk nemcsak visszajönni a meccsbe, hanem pontot is szerezni. Rendkívül csalódott voltam szombaton, mert azt éreztük, hogy folyamatosan fejlődünk, lépünk előre és egyre jobb csapattá válunk, ezért is volt váratlan és szomorú a debreceni vereség. Mindenképpen a felfelé ívelő útra kell visszatérnünk, legközelebb és a jövőben is muszáj jobban teljesítenünk.“

Szakvezetőnk hozzátette, a bajnoki szünetben nem tudott végig együtt dolgozni a csapat, öten a válogatottnál szerepeltek, a többiek közül végezhetett mindenki teljes értékű munkát, néhány játékosnak pihenőre volt szüksége, a DVSC elleni meccs pedig azt mutatta, negatívan hatott a csapat teljesítményére, hogy nem volt együtt a keret.

„A mostani héten szerencsére már végig teljes kerettel dolgozhattunk, ebből a szempontból hatékonyabb lehet a felkészülésünk. Nem beszélve arról, hogy otthon játszunk, a saját közönségünk előtt, muszáj jól teljesítenünk – folytatta Tam Courts. – Ráadásul a 3000. bajnoki miatt is fontos a mérkőzés, ami egy különleges mérföldkő a klub számára. Amióta itt dolgozom Magyarországon, folyamatosan érzékelem, hogy a Honvéd egy nagy csapat és tisztában vagyunk vele, hogy mit jelent ezt a címert viselni. Hatalmas dolog háromezer bajnoki meccsig eljutni, szeretnénk győzelemmel köszönteni a szurkolókat és a klubot ennek alkalmából.“

10/07/2022, 05:40 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches