Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jöhetnek az utolsó simítások

Jöhetnek az utolsó simítások

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Mohamed Mezghrani már a bajnoki rajtra koncentrál

Egygólos vendégsikert hozott a Budapest Honvéd utolsó felkészülési mérkőzése a cseh Banik Ostrava ellen. A győri főpróba után Mohamed Mezghrani szerint le kell vonni a tanulságokat a hibákból, hogy az augusztus 16-i bajnoki nyitányt győzelemmel vehesse a csapat.

„Nem volt könnyű az első félidő, borzasztó meleg volt, ilyen időben pedig elég nehéz azt a focit játszani, amit az edző vár tőlünk, a sok futással és presszinggel – mondta a találkozó után Mohamed Mezghrani. – Sok hibát vétettünk, sok eladott labdánk volt, ami a koncentráción múlt, de nem volt ez rossz meccs, a második félidőben szerintem jobbak is voltunk a cseheknél. Az ilyen szintű csapatok ellen viszont, ha hibázol, annak ára van, ez meg is mutatkozott a két kapott gólban. Visszanézzük majd a mérkőzést, hogy lássuk, pontosan mi az, ami nem működött, és kijavítsuk azokat a felcsúti bajnokiig. Az lesz ugyanis az igazán fontos meccs, hogy jól tudjuk elkezdeni a bajnokságot!”

Belga-algériai védőnk elárulta, a felkészülés végéhez érve jó formában érzi magát, s a korábbi sérülését már teljesen maga mögött tudhatja. Mint mondja, ebben sokat segített, hogy sok játéklehetőséget kapott az elmúlt időszakban és az is, hogy nagyon jól érzi magát a csapatban, s már alig várja, hogy elrajtoljon a bajnokság.

„Az előttünk álló héten a regenerációra kell helyeznünk a hangsúlyt és el kell végeznünk az utolsó simításokat – összegezte a rajt előtti utolsó napok feladatait Mohamed Mezghrani. – A felkészülésünk szerintem jól sikerült. Sok változás történt a nyáron, de nagyon jó csapatunk van, az edzőtábor is remek volt, össze tudtunk szokni a társakkal. Jó a hangulat a csapaton belül, ami szerintem nagyon fontos. Most már csak koncentrálnunk kell, véghezvinni, amit az edző kér tőlünk, mert ha vissza tudjuk azt adni a pályán, akkor szerintem nehezen legyőzhető csapat lesz belőlünk.”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club