„Szegények! – nevetett fel az egyik gyengénlátó futballista a palánk mellett. – Csak rájuk kell nézni, elég ügyetlenek!“
A mosolygós kritika a Budapest Honvéd FC játékosait illette, akik valóban csetlettek-botlottak a műfüves pályán. A Berla, Egerszegi, Kálnoki-Kis, Kesztyűs, Vadócz felállásban szerdán a LÁSS SE vakfoci csapatával játszottunk barátságos mérkőzést, amely során futballistáinknak bekötött szemmel kellett helytállniuk a pályán. A kapu mögött Kovács Nikolasz, mint „guide“ szerepelt, aki támadóinkat irányította – kevés sikerrel, az ellenfél kapujáig ugyanis nem gyakran jutottak játékosaink.
„Nem is gondolná az ember, hogy a vakfociban kifejezetten hátrány a profi futballista múlt – magyarázta Szabó István, a LÁSS SE csapatkapitánya. – Amikor a szemed, mint az egyik legfontosabb érzékszervedet letakarják, az ösztönös mozdulatok miatt nehezebb a profiknak, mint azoknak, akik még életükben nem fociztak. A sportoló mindig nyerni akar, így minket is vitt a szívünk, rá kellett szólnom párszor a fiúkra, hogy hagyják egy kicsit a honvédosokat érvényesülni!“
A barátságos összecsapásra a Fehér Bot Hete alkalmából került sor. A vakfoci – amely nem összekeverendő a csörgőlabdával – hazánkban még nem igazán ismert, pedig nemzetközi szinten már nagy népszerűségnek örvend. A futsal szabályaira épülő sportot egy speciális maszkban játsszák, amely lehetővé teszi, hogy különböző fokú látássérültek is egyenlő esélyekkel indulhassanak. Négy mezőnyjátékos és egy kapus alkotják a csapatot, utóbbi minden esetben látó sportoló, rajta kívül a már említett „guide“, valamint egy edző utasításai alapján tájékozódnak a pályán a focisták. Palánkkal körbevett pályán zajlik a játék, a mozgásban lévő labda pedig csörgő hangot ad ki.
Szabó István elárulta, 9 éve létezik Magyarországon vakfoci, amikor csapattársa, Ozvári Ádám hazahozott egy speciális labdát külföldről.
„Lementünk húsz-huszonöten a pályára, fogalmunk sem volt a szabályokról. Kupacoltunk, volt boka, minden, ami belefért. Mint az ovisok! – mesélte a csapatkapitány. – Nem is mentünk el sokan a következő edzésre, ez viszont mégis a fordulópont a sportág hazai életében. Gyerekként is sokat játszottunk, hiszen mint mindenki, a vak gyerekek is ugyanúgy szeretik a focit. Akkor viszont zacskót kellett húznunk a labdára, attól volt hangja, s úgy tudtuk csak kergetni.“
Azóta sokat fejlődött itthon is a sportág, mára körülbelül 8-10 stabil játékossal működik az egyesület, amelyen kívül csupán egy létezik Magyarországon. Legtöbbször maguk között kell megoldaniuk a játékot, indulnak viszont egy külföldi ligában, ahol cseh és lengyel csapatokkal mérkőzhetnek meg. Minden klub magára vállalja egy-egy forduló megrendezését, az utazgatás azonban nagy anyagi terhet ró a játékosokra. A Magyar Labdarúgó Szövetség azonban minden évben támogatja a kezdeményezésüket, aminek, Szabó szerint, nagyon sokat köszönhet a csapat.
A céljaikról elárulták, szeretnének még több embert bevonni a vakfociba, hogy végre rendes bajnokságot tudjanak itthon is indítani. A létszámmal a környező országokban is küzdenek, vannak azonban olyan nemzetek is, ahol hivatásos szintre emelték a sportot. Németországban például profi klubok égiszén belül is működnek már szakosztályok, az oroszoknál pedig többosztályos bajnoki rendszert is sikerült kiépíteni.
Ha a szakmai fejlődést nem is szolgálta a szerdai, barátságos meccs, a Budapest Honvéd fontosnak tartotta, hogy a Fehér Bot Hete alkalmából felhívja a figyelmet arra, hogy a sport és a foci mindenkié.
„Örömmel fogadtuk a kihívást, hiszen nekünk is nagy élmény, hogy ilyen híres focistákkal, a saját közegünkben tudunk futballozni. Korábbi válogatott labdarúgó ellen már játszottunk, de ez az első alkalom, hogy NB I-es csapat vendégei lehetünk – mondta Szabó István, a LÁSS SE csapatkapitánya, aki egyébként igazi ikonja sportágának. Az UEFA #EqualGames kampányában ugyanis tavaly ő volt a vakfoci arca, s ezáltal olyan igazi legendáknak mutathatta már be a sporágat, mint Luis Figo vagy Eric Abidal. – A kampányzárón büntetőpárbajt rendeztek közöttünk, ami óriási élmény volt! Ügyesen próbálkoztak, de ők sem nyertek!“
Nem is a győzelem volt a lényege az akadémián rendezett találkozónak sem, így az eredmény sem érdekelt senkit. Játékosaink így is legalább akkora élménnyel gazdagodtak, mint vendégeink.
„Elmondhatom, hogy sosem izgultam még annyira meccs előtt, mint most, hogy bekötött szemmel kellett pályára lépnem – mondta Kálnoki-Kis Dávid, aki a Honvéd egyetlen gólszerzője volt a szerdai találkozón. – Minden olyan karitatív tevékenység, amivel tudunk másokon segíteni, fontos, főleg, ha egy olyan dologban tehetjük, ami a profilunkba vág. Ezek az emberek fantasztikus teljesítményt nyújtanak, hatalmas bátorságot mutat, ahogy mozognak és futnak a pályán. Remélem, hogy a jövőben még találkozunk és kívánom nekik, hogy sokan csatlakozzanak hozzájuk, mert ez egy kiváló sport.“
