Nyáron érkezett a Honvédhoz Kesztyűs Barna, s bár eleinte sokan kétkedve fogadták a Paks kölcsönjátékosát, a nagy munkabírású, csupaszív középpályás belopta magát a szurkolók szívébe.
Mi jut eszedbe először, ha azt mondom, hogy Paks II?
Igazából sok minden, az erőműhöz kapcsolódó cég, meg ugye a második csapat is, de maga a város is, szóval szinte minden.
Ha a Paks második csapatát nézzük, akkor mennyire szitokszó számodra a Paks II?
Abszolút nem. Volt egy hosszabb időszak, amikor ott játszottam, de nem tekintek rossz érzésekkel erre. Amikor a budaörsi és nyíregyházi kitérő után visszakerültem Paksra, akkor az első néhány fordulóban szintén játszottam a második csapatban, de nem volt ezzel semmi problémám. Nem derogált, hogy az NB III-as együttesben kell szerepelnem, mert tudtam, egy játékosnak mindig kell a meccsterhelés, bármilyen osztályban is kapja ezt meg, szóval az is szép időszak. Sőt, ott rúgtam az első mesterhármasomat.
Nem véletlenül kezdtük a Paks II-vel az interjút, hiszen amikor a szurkolók számára még ismeretlen játékosként megérkeztél Kispestre, akkor sokan megjegyezték, ki a fene az a Kesztyűs és miért igazol a Honvéd a Paks NB III-as csapatából??!
Én is hallottam ezeket a hangokat anno, mivel többen nem értették, hogy miért vett kölcsön a Honvéd. Sannino mester mesélte, a szurkolói ankéton is téma volt az érkezésem, de akkor is úgy voltam vele, hogy teszem a dolgomat, s remélem, hogy ez tetszik a szurkolóknak.
A különböző fórumokat látva, hallva, olvasva úgy tűnik, hogy tetszik, és hétről hétre egyre kevesebb a disszonáns hang.
Szerencsére én is kaptam pozitív visszajelzéseket, bízom benne, ez a jövőben is így marad. Nem csinálok semmi nagy dolgot, csak teszem a feladatomat, végrehajtom, amit az edző kér, amire a klubnak szüksége van, örülök, ha a drukkerek ezt értékelik.
Azt mondod, hogy nem csinálsz semmi nagy dolgot, viszont tagadhatatlan, hogy fontos szereped van a csapatban.
Bár említettem a paksi mesterhármasomat, nem annak a játékosnak tartom magam, aki meccseket dönt el a villanásaival, inkább zongoracipelő típus vagyok. Amit az edző kér tőlem, azt igyekszem a lehető legjobban megcsinálni, ha említeni kéne valakit, akkor Gattuso-típusúnak mondanám magamat. Bár annyira erőszakos és kemény nem vagyok, azonban jó példa az, amit ő játszott a Milanban. Ilyen játékosok is kellenek, vannak a csillagok és vannak a zongoracipelők. Nálunk szerencsére mindkettőből van a csapatban, a csillagok közt említhetném például Davide Lanzafamét, Gazdag Dánielt, Änis Ben-Hatirát, mi pedig alájuk dolgozunk, ezért vagyunk jó csapat, mert mindenki a saját feladatát végzi el.
Amikor Kispestre érkeztél, akkor a Paks II mellett az is szóba került ám, hogy anno Marco Rossi is figyelte a játékodat. Kacérkodsz esetleg a válogatottsággal?
Amikor a Pakssal játszottunk a Honvéd ellen, hallottam erről, mert Vernes Ricsit és Délczeg Gerit ismertem, akik akkor a Honvédban játszottak, s ők mondták, a meccs előtt Rossi rám is felhívta a figyelmüket, de ezen kívül mást nem hallottam, nem tudtam róla, hogy szeretett volna Kispestre hozni. Amikor nyáron megérkeztem, akkor került szóba, hogy már Rossi is szerette volna, ha ideigazolok. Ha tudok róla, elképzelhető, hogy másként alakul az életünk, de ezen most már kár filozofálni. A válogatottságra még nem gondolok, nekem előbb itt van feladatom, a Honvédnál szeretnék bizonyítani. Az első lépés, hogy jól menjen a csapatnak és elérjem, hogy maradhassak végleg, mert ezt szeretném, emellett pedig stabil kezdőjátékossá válni, és ha majd úgy alakul, akkor beszélhetünk a válogatottról, ami természetesen minden játékosnak az álma.
Kicsit visszakanyarodva még a kritikákhoz, hogy viselted ezeket, mi adott erőt akkor, amikor éppen az NB III-ban futballoztál?
Az volt pályafutásom első mélypontja, amikor Pakson végigjátszottam egy szezont az NB I-es csapatban, majd kikerültem a kezdőből, aztán a lelátóra szorultam, végül szóba került, hogy a második csapatban kellene játszanom. Nem volt egyszerű feldolgozni, azonban a körülöttem lévő emberek, a feleségem, a szüleim biztattak, mondták, hogy ne adjam fel, és hál’Istennek meglett az eredménye. Hiszen most itt vagyok ennél a nagy klubnál, a Honvédnál, ahol rendszeresen lehetőséget kapok. Szóval voltak mélypontok, de ahogy szokták mondani, ami nem öl meg, az megerősít. Boldog vagyok, mert fent vagyok és magas szinten csinálhatom azt, amit szeretek.
Jól érzed magad Kispesten? Sikerült beilleszkedned?
Teljes mértékben. A szurkolók is rámírtak már a különböző közösségi oldalakon és érdeklődtek, én pedig csak pozitívumokat tudok mondani. A párom, a szüleim, a korábbi csapattársaim is érdeklődtek, s nekik is jó dolgokról tudok beszámolni. Amikor idekerültem, említettem, hogy az angol nyelv nem megy olyan jól, mostanra már ebben is fejlődtem, és szerencsére ez sem hátráltatott. Nagyon szeretek itt lenni. Többen felvetették már, hogy mi lesz a mostani szezonra érvényes kölcsönszerződés lejárta után. Ami engem illet, az a vágyam, hogy hosszabb távon is maradhassak, ezért is dolgozom, hogy végül azt gondolják, itt a helyem és képes vagyok arra, hogy segítsem a Honvédot.
Nemcsak neked, a csapatnak sem indult könnyen a szezon, négy vereséggel kezdtük a bajnokságot, majd hat forduló után három pontunk volt.
Pedig ha az Európa-ligát is vesszük, akkor jól indult az idény, aztán jött egy rosszabb időszak, míg most megint jó helyzetben vagyunk. A nemzetközi porondon mindkét párharcból nyertesen jöttünk ki – még ha Craiovában történet, ami történt –, aztán viszont következett a négy vereség és a mélypont. Az Újpest legyőzése azonban lökést adott, s bár a válogatott szünet nem jött jól, mert kikaptunk a Fehérvártól, viszont azon a meccsen sem játszottunk alárendelt szerepet, ott is nyerni kellett volna. Onnantól kezdve pedig szépen megyünk felfelé, és természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy lehet még fejlődni, tudjuk, miben kell még javulni, de jó úton haladunk. Hallottam a DVTK elleni meccs lefújása után, hogy éltették az edzőt, pedig az első négy fordulóban ez nem így volt. Azonban nem elégszünk meg ezzel, megyünk tovább, mindig a következő meccsre kell figyelnünk. Jó formában vagyunk, de ez nem tölt el minket elégedettséggel, ott kell lennünk szorosan a Fehérvár és a Fradi mögött. Ez a klub méltó arra, hogy velük is felvegye a versenyt, amire képesek is vagyunk.
Talán a többség nem tudja, de volt az őszi szezonnak még egy nehéz időszaka. Lehet erről beszélni?
Igen, a Fehérvár elleni mérkőzés előtti napon halt meg a nagymamám.
Amiről még a szakmai stáb sem tudott.
Nem szerettem volna erről senkivel sem beszélni, mert úgy éreztem, hogy meg tudok ezzel birkózni, sikerült is, csak mivel vereséget szenvedtünk, kiszakadt belőlem minden, ezért jöttem le utána sírva a pályáról. Meccs közben nem hátráltatott, ami nem azt jelenti, hogy egyszerű volt, mert nem, de nem akarok magamból hőst csinálni, hogy zokszó nélkül lejátszottam a meccset. Úgy voltam vele, azzal segítem a csapatot, ha pályán vagyok, és nem azzal, hogy nem vállalom a játékot. Remélem, azon a meccsen sem vallottam szégyent.
(Az interjú szerkesztett változata megjelent a november 23-i Honvéd–Paks mérkőzésre készített stadionújságban.)
