Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jóleső foci

Jóleső foci

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Naser Aliji napról napra jobb formára számít a csapattól

Győzelemmel indította a 2021-es évet a Budapest Honvéd, miután hazai pályán 1–0-ra nyert a Győri ETO ellen vívott felkészülési mérkőzésén szombaton. Djordje Kamber találatával már a szünetre vezetést szereztek a kispestiek, Pisont István pedig a második félidőre sort cserélt, így Hidi Patrik, s gólszerző helyettese távollétében Naser Alijira szállt a csapatkapitányi tisztség. 

„Csak egy szalag volt a karomon, nincs különösebb jelentősége – legyintett nevetve a kapitányként debütáló Aliji a mérkőzés után –, de azért persze igyekeztem segíteni a fiatalokat, hiszen Tujvellel és Uzomával, mi képviseltük az öregeket a pályán.”

A 27 esztendős játékos pedig tevékeny részese is volt a játéknak a második félidőben, a gólszerzéstől a 75. percben pedig csak a kapufa választotta el, a lefújás – és a levezető kocogás – után azért bevallotta, egy kicsit elfáradt a találkozó végére.

„Szerintem ez normális érzés a felkészülés alatt, főleg az első héten – mondta Naser Aliji. – De élveztem a játékot, örültem, hogy újra focizhattunk. A Győr jól védekezett, nehéz volt feltörni őket, próbáltuk élesben gyakorolni az edzésen megbeszélteket, ha vesztettünk is labdát, gyorsan visszaszereztük, szóval szerintem egy jó meccs volt. Persze, mindig van min javítani, de azt hiszem, jó úton járunk, az apró részleteket kell tökéletesítenünk.”

Albán játékosunk szerint erre a finomhangolásra tökéletes lesz az Újpest, illetve az MTK elleni felkészülési meccs, és az sem zavarja, hogy rövidre zárul a téli felkészülési időszak. Mint mondja, az alig kéthetes szünet alatt nem veszített annyit a formájából a csapat, hogy az gondot jelentsen a január végi bajnoki rajtra.

„Szinte ott tudtuk folytatni a munkát, ahol decemberben befejeztük, és még hátra van két edzőmeccsünk. Úgy érzem, napról napra, meccsről meccsre egyre jobb formában leszünk majd, és mire elrajtol a bajnoki szezon, készen állunk majd a megméretésre – vélekedett Naser Aliji, aki a téli szünettel kapcsolatban mosolyogva elárulta, csak és kizárólag pihenésre fordította a szabadidejét. A Budapesten feleségével és féléves kislányukkal élő játékosunk ugyanis Svájcban élő rokonait látogatta meg a bajnoki leállás alatt. – Hat hónapja nem láttam a családomat, szóval volt mit bepótolnunk. Minden percet nekik szenteltem, sok időt töltöttem az anyukámmal, a testvéremmel és az unokaöcsémmel, úgyhogy feltöltődve jöttem vissza és jólesett újra pályára lépni."

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club