Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Jövőre csak rajtunk múlik!“

„Jövőre csak rajtunk múlik!“

Academy

Published: 12/13/2022, 11:06 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Lezárult az év U19-es csapatunk számára is – fotókkal!

Szombaton a Pinezits Máté vezette U19-es gárdánk is lezárta az esztendőt, az idei utolsó fordulóban a Ferencvárosi TC fiataljait fogadtuk Kispesten. A találkozó mondhatni már az első negyedórában eldőlt, hiszen a vendégek kétgólos előnyt dolgoztak ki, így csapatunk kényszerpályán mozgott és bár háromszor is a keresztlécen csattant a labda, de a szépítés nem sikerült.

A mérkőzés az őszi év elsőségéért zajlott, és bár nem jártunk sikerrel, de rengeteg szép eredmény van a csapat neve mellett egy ennyire kiélezett mezőnyben. Az ősz alatt gyűjtött 18 pontunkkal a hatodik helyen állunk, de mindössze két pontra vagyunk a második helyen tanyázó Vasastól, így bőven van esélyünk még a felzárkózásra.

Pinezits Máté: – Óriási hullámvasút volt ez a nap! Az előző hetekben sokat és jól dolgozott a csapat azért, hogy az őszi elsőségért lépjünk pályára, amit sajnos gyakorlatilag 15 perc rövidzárlattal leromboltunk. Hiába a mezőnyfölény, és a három kapufa, ellenfelünk a mai napon megérdemelte a sikert. Az örömök mellett szereztünk olyan heget is ősszel, ami segít emlékezni arra tavasszal és a srácok későbbi pályafutásában, hogy mennyi megpróbáltatáson vagyunk túl, jövőre csak rajtunk múlik!


U19 KIEMELT BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–FERENCVÁROSI TC 0–3 (0–2)

Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Fekete László (Reszler, Király)
G:
Kokovai (2.), Gágyor(13.), Tomasek (86.)

Honvéd-MFA: Gyetván – Gincsai (Sebe, a szünetben), Polyák (Menyhárt, 79.), Vojtko, Kulbachuk (Braun, a szünetben), Kocsis G. (Pintér, 68.), Polák, Tarcson, Fehér, Krajcsovics, Átrok (László M., 56.)
Vezetőedző: 
Pinezits Máté

12/13/2022, 11:06 AMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy