Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kell az energia

Kell az energia

Matches

Published: 07/13/2022, 11:55 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Hátrányban is végig nyomott a csapat

Kétszer is hátrányba kerültünk, viszont mindkétszer egyenlítettünk az Arsenal Tivat elleni felkészülési mérkőzésen, előbb Boubacar Traoré, majd Kocsis Dominik talált be a montenegróiak kapujába.

„Az első félidőben több remek lehetőségünk is volt, és egy másik napon talán a szünetre vezetést is szerezhettünk volna, de azt éreztem, hogy kicsit mélyen vagyunk, akartam egy kis energiát adni nekik, egy lökést a folytatásra – mondta Tam Courts vezetőedző a lefújást követően. – A második felvonásban jó néhány fiatal is pályára lépett, ők hozták magukkal az energiájukat, néha talán dönthettek volna jobban, de élvezettel néztem a játékot, örültem annak, hogy sikerült kiegyenlíteni, hiszen nagyon sok helyzetet kialakítottunk, kényelmesen meg kellett volna nyernünk ezt a meccset. Az első félidőben nekünk voltak lehetőségeink, míg a Tivat gyakorlatilag két helyzetből lőtt két gólt, de ilyen a futball, ez megmutatja, hogy milyen karakterek vagyunk, és azt láttam, hogy nyomtunk, mentünk előre.“

07/13/2022, 11:55 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches