Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kellenek a játékpercek

Kellenek a játékpercek

Club

Published: 04/14/2021, 11:10 AMReading time: 2 min

Szabó Alex második csapatunk meccsdömpingjében nyerné vissza topformáját

Egy rövidebb szünetet követően a Taksony elleni fölényes sikerrel indult be a nagyüzem a Budapest Honvéd második csapata számára. Együttesünk az elkövetkező hetekben szerda, vasárnap ütemben fogyasztja a bajnokikat, közte két hosszabb idegenbeli kirándulással, illetve a Ferencváros elleni rangadóval. A meccsáradat a lehető legjobbkor jöhet Szabó Alex számára, aki november elején, a Mezőkövesd elleni OTP Bank Liga-mérkőzésen szenvedett bokasérülést, és elmondása szerint jó néhány mérkőzésre van szüksége formája visszanyeréséhez.

„Köszönöm szépen, teljesen jól érzem magam, a sérülésem a múlté – árulta el érdeklődésünkre a fiatal játékos, aki október végén mutatkozott be a Honvéd első csapatában. – Szerencsére egyre jobb erőben vagyok, igyekszem topformába lendülni minél hamarabb. Ehhez természetesen sok-sok játékperc kell, ami az elkövetkező hetekben adott lehet, hiszen zsinórban követik egymást a bajnokik. A célom, hogy újra fel tudjam építeni magam és megragadjak ismét az első csapat keretében!”

A Taksony elleni diadalból 45 percen keresztül vette ki a részét a tehetséges belső védő, ráadásul nem is akármilyen duó tagjaként, hiszen Djordje Kamber mellett futballozott, a rutinos társ pedig őt is patronálta a találkozó során.

„Nagyon jó volt Kambival párban játszani, folyamatosan biztatott, de a pályán kívül is ilyen a személyisége, mindenben a segítségemre van – árulta el Szabó Alex, akinek a vasárnapi volt a második találkozója sérülését követően. – Mivel az ellenfél tíz emberrel játszott, nem igazán érte nyomás a védelmet, mi is aktívabban tudtuk segíteni a támadásokat, így könnyebb volt játszani. De tisztában vagyunk vele, hogy ennél nehezebb feladatok állnak előttünk.”

Szerda Kozármisleny, vasárnap Ferencváros – például ezek is a Szabó Alex által említett „nehezebb feladatok”, hiszen már a baranyai kirándulás sem ígérkezik egyszerűnek. A 8. helyen álló együttes ősszel meglepően simán, 3–0-ra nyert a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

 „Még nem gondolunk a Fradi elleni találkozóra, száz százalékban a szerdai összecsapáson van a fókusz – jelentette ki határozottan a 18 esztendős bekk. – Személy szerint nem igazán szeretem a hosszú utazásokat meccs előtt, de ez nem lehet kifogás a Kozármisleny ellen, ugyanolyan lendülettel kell beleállnunk a mérkőzésbe, ahogy a Taksonnyal szemben is kezdtünk. Ősszel meglepett minket szerdai ellenfelünk, természetesen revansra készülünk, a három pont pedig komoly lökést adhat a folytatásra is!”

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 29. FORDULÓ
HR-RENT Kozármisleny–Budapest Honvéd II
Kozármisleny, Kozármislenyi Stadion, zárt kapuk mögött

Április 14., szerda, 16:30

V.: Kovács Gábor

04/14/2021, 11:10 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club