Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kellett a lelkének

Kellett a lelkének

Matches

Published: 10/08/2023, 10:10 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Már a második gólpasszt adta Lőrinczy Attila Kerezsi Zalánnak

Gólpassz Kerezsi Zalánnak, majd egy precízen értékesített tizenegyes – Lőrinczy Attila hat perc alatt kétszer is pontot szerzett a kanadai táblázaton, így okkal mondhatjuk, fontos szerepet játszott abban, hogy a második félidőben 1–1-ről 3–1-re alakítottuk az állást a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.

„Nagyon örülök a gólnak, kellett már a lelkemnek, ahogyan annak is, hogy emellé gólpassz is társult, a történet pedig úgy kerek, hogy sikerült is megnyernünk a mérkőzést, innen kell folytatni, menni tovább – mondta mosolyogva Lőrinczy Attila, aki a Dorog elleni kupameccsen már eredményes volt, most pedig bajnokin is betalált, miközben már a második asszisztját osztotta ki Kerezsi Zalánnak. – Remélem, hogy a játékban is utolérem magamat, ugyanis van még egy kis lemaradásom e téren, de ez a gól tényleg sokat jelent, jöhet a többi! A tizenegyesnél magabiztosan voltam, éreztem, hogy be tudom rúgni és sikerült is. Ami a gólpasszt illeti, több szögletvariációnk is van, most a rövidre passzoltam a labdát, örülök, hogy Zalán ilyen jól érkezett és a hálóba fejelt. A mérkőzés nagy részét uraltuk, egy-két kilengést leszámítva, jobbak voltunk, mint a Mosonmagyaróvár, számomra nem volt kérdés, hogy behúzzuk a meccset, főleg amikor kétszer is betaláltunk. Az említett kilengéseket kell kiküszöbölni, hogy le tudjuk hozni kapott gól nélkül a találkozókat, ami sokat számíthat a folytatásban.“

10/08/2023, 10:10 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team