Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kemény csatára számít

Kemény csatára számít

Matches

Published: 04/07/2022, 08:18 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Elöl és hátul is fegyelmezetten kell futballozni Zalaegerszegen

Teljes kerettel készülhet Nebojsa Vignjevic a zalaegerszegi bajnokira, amelyen csapatunk a hat mérkőzés óta veretlen és 581 perce kapott gól nélkül futballozó ZTE vendége lesz.

„Örülök, hogy többen is visszatértek, Zsótér Donátnak lejárt az eltiltása, illetve a Paks elleni meccs hajrájában beszálló Tamás Krisztiánra is számíthatunk már, ha még nincs is készen arra, hogy kilencven percet játsszon, de már a csapattal edz, itt van velünk, ez mindenképpen jó hír – kezdte Nebojsa Vignjevic. – Nehéz meccsre számítunk, ellenfelünk hat mérkőzés óta nem kapott ki, karakteres, stílusos csapatról van szó, amely az utóbbi időszakban nem lőtt sok gólt, viszont még annál is kevesebbet kapott, a kapott gól nélkül sorozat pedig komoly fegyelmezettségről árulkodik. Ettől függetlenül természetesen azért utazunk Zalaegerszegre, hogy elhozzuk a három pontot, ehhez még fegyelmezettebb, még koncentráltabb játékra lesz szükség, ebben is felül kell múlni a riválisunkat.“

Szakvezetőnk a Pakssal szembeni 1–1-es döntetlent követően kritikusan fogalmazott, mondván nem volt elégedett a játékkal, több volt abban a meccsben, de nem csak ő, a játékosok is arról beszéltek, hogy jobb futballal győzhettünk volna.

„Ahogy mindig, ezúttal is kielemeztük a magunk mögött hagyott találkozót, megbeszéltük a srácokkal, hogy mi az, ami jól működött és ami az, ami nem. A Paks elleni játékkal nem voltam boldog, főleg a támadásokat illetően, mert a fegyelmezettségre nemcsak hátul, elöl is szükség van. Sok labdát veszítettünk, ez volt a kulcsa annak, hogy nem tudunk támadásban jobban teljesíteni. Remélem, a srácok is megértették ezt és nem követünk el hasonló hibákat a következő meccseken, ha így lesz és folyamatosan fejlődünk, akkor eredményesek lehetünk, pontosabban, csak akkor lehetünk eredményesek“ – hangsúlyozta Nebojsa Vignjevic.

04/07/2022, 08:18 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches