Második csapatunk vezetőedzője, Kurucsai Milán előző klubjához, a Monorhoz (innen érkezett a nyáron Haragos Viktor) látogatott a bajnokság 15. fordulójában a Honvéd II, amely találkozó 2–0-s hazai győzelemmel zárult.
Az első játékrészben még nem született gól, nem találtak fogást egymáson a felek, masszívak voltunk, stabilan futballozott együttesünk. A térfélcserét követően viszont a Monor eldöntötte a három pont sorsát, a 61. percben Hulicsár Máté volt eredményes, a hajrában pedig Rajnai György tette biztossá a hazai sikert.
A találkozón két 16 éves Budapest Honvéd-MFA nevelés debütálhatott a felnőttfutballban, Szabó Ákos kezdőként 84 percet töltött a pályán, míg Bencsetler Máté hét perccel a második félidő kezdete után szállt be.
Kurucsai Milán: – Nagyon fiatal kerettel érkeztünk Monorra, ami látszott is a játékunkon. Hoztunk egy stabil első félidőt, de kevés minőségi mélységbe való belépésünk volt, így nem tudtunk betalálni. A folytatásban az ellenfél kihasználta egy hibánkat, megszerezte a vezetést, ezután pedig sajnos nem voltunk veszélyesek a Monor kapujára. Támadásban több kell ahhoz, hogy a felnőttek között eredmények tudjunk lenni.
NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 15. FORDULÓ
MONOR SE–BUDAPEST HONVÉD II 2–0 (0–0)
Monor, Balassi Bálint utcai Stadion
V: Sipos Katalin (Juhász Sz., Balogh B.)
G: Hulicsár (61.), Rajnai (90+3.)
Monor: Bozsó – Majzik, Kovács D., Farkas, Rácz (Knolmár, 86.), Szin, Hulicsár (Agóts, 70.), Juhász Zs., Puskás, Kocsis K., Horváth L. (Rajnai, 90+1.)
Vezetőedző: Halgas István
Honvéd II: Gyetván – Vojtko, Horváth B., Kubitsch, Polák, Sebestyén (Bencsetler, 52.), Benkő, Szabó Á. (Zsigmond, 84.), Pintér, Hancz (Babulják, 69.), Balogh Zs. (Koszovscsuk, 69.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán






