Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kicsattan az erőtől

Kicsattan az erőtől

Club

Published: 02/02/2021, 02:21 PMReading time: 2 min

Kovács Dominik a BKV Előre ellen is élvezné a játékot

A Siófok elleni 3–3-as döntetlent követően második felkészülési mérkőzését 2–0-ra nyerte a Budapest Honvéd második csapata a III. Kerületi TVE ellen. A találkozón kezdőként lépett pályára Kovács Dominik, aki a középpálya egyik motorjaként aktív részt vállalt a sikerben.

„Nagyon motiváltan léptünk pályára – tekintett vissza a találkozóra a 18 esztendős játékos, aki 65 percet játszott a Kerület ellen. – Tudtuk, hogy a III. Kerület egy erős gárda, az NB III-as mezőnyből kiemelkedik. Fiatal csapattal álltunk fel, de remekül kezdtük a találkozót, meg is leptük őket azzal, hogy ilyen nyíltan felvállaltuk a játékunkat. Járt a gratuláció mindenkinek, mert hatalmas munkát öltünk bele az összecsapásba. A saját teljesítményemmel is meg voltam elégedve, de a csapattársaimhoz hasonlóan én is fejlődni akarok, így nem álltunk itt meg, másnap már a további feladatokra koncentráltunk.”

A további feladatok pedig adva vannak, szerdán újabb felkészülési találkozót játszik második csapatunk, az NB III Nyugati csoportjának 17. helyezettje, a BKV Előre látogat Kispestre.

„A BKV Előre elleni csatára is szeretnénk átmenteni a hétvégi formánkat – hangsúlyozta Kovács Dominik, – s én is olyan teljesítményt akarok nyújtani, amellyel tovább tudom építeni az önbizalmamat. Mivel a pálya tengelyében játszom, Miki bá (Simon Miklós vezetőedző – a szerk.) mindig arra hívja fel a figyelmem, hogy próbáljak minél kevesebb eladott labdával futballozni, de az egész csapattal együtt legyek én is felszabadult és élvezzem, amit csinálok. Ezt a felfogást nagyon kedveljük és tiszteljük, abszolút tudunk vele azonosulni, és szerdán is igyekszünk a pályán megmutatni.”

Kovács Dominik a 2019/2020-as szezonban már bemutatkozhatott a felnőttek között, ebben az idényben pedig 12 mérkőzésen számított rá Simon Miklós, sőt, egy ízben felnőttcsapatunk kispadjára is leülhetett. A tehetséges középpályás értelemszerűen motiváltan néz a tavaszi félév elé.

„Elég hosszú a bajnoki szünet, sohasem könnyű a felkészülési szezon, de szerencsére az edzőink folyamatosan odafigyelnek rá, hogy megfelelő intenzitással kapjuk a terhelést. Úgy érzem, kicsattanok az erőtől, jó állapotban vagyok. Bízom benne, hogy tavasszal előkelő helyezést érünk el a bajnokságban, emellett pedig nem titok, hogy szeretnék minél hamarabb bemutatkozni a Honvéd felnőttcsapatában, ezért is dolgozom nap, mint nap” – tekintett előre tehetségünk.

02/02/2021, 02:21 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club