Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispest, nagy foci

Kispest, nagy foci

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 3 min

Honvéd–Fradi – három emlékezetes mérkőzés a párharc történelméből

Szombat koraeste (a jelenlegi járványügyi korlátozások értelmében zárt kapuk mögött) az ősi rivális Ferencváros együttesét fogadjuk az OTP Bank Liga 11. fordulójában. A 114 éves történelemre visszatekintő párharc a múltban sem szűkölködött emlékezetes összecsapásokban, ezek közül is akadt három olyan legendás bajnoki mérkőzés, amelyre érdemes visszatekinteni.


Telt ház előtt két gólra telt

1987.08.19.: Bp. Honvéd–Ferencváros 2–0


1987-ben már a második fordulóban összecsapott a két ősi rivális. A Bozsik Stadion zsúfolásig megtelt, 20 ezer néző szorongott a lelátón. A Honvéd kapujában Disztl Péter állt, a védelemben csupa válogatott labdarúgót találtunk, Sallai Sándort, Disztl Lászlót, Csuhay Józsefet és Cseh Andrást. A középpályán Lippai Sándor, Fitos József, Fodor Imre és Sass János, elől Dajka László és Kovács Kálmán ostromolta a zöldek kapuját. A csapat edzője korábbi kapusunk, Bicskei Bertalan volt.

A Honvéd a 15. percben szemfüles góllal szerzett vezetést. Dajka labdájára Limperger és Kovács Kálmán futott, de mire a ferencvárosi észbe kapott, a mellette lopakodó Kovács elpöckölte az orra elől a labdát, ami a megdermedt Zsiborás mellett került a kapu közepébe. A második félidőben a zöldek kitámadtak az egyenlítés reményében, de az 56. percben Lippai Sándor lehűtötte a kedélyeket, Kovács Kálmántól kapott labdájával két védőt is faképnél hagyott és 7 méterről lőtt a kapuba. A 70. percben a fradista Kajdy begyűjtötte második sárgáját és mindenkit megelőzve elsőként mehetett zuhanyozni. A Honvéd megérdemelten nyerte meg a derbit és tartotta otthon a két pontot.

Bicskei Bertalan (Bp. Honvéd): – Már Vácott, a döntetlen ellenére, éreztem, hogy együtt van a csapat. Akkor a fáradtság miatt a második félidőben visszaestünk. Most azonban végig nagyszerűen, jól játszott a csapat és teljesen megérdemelten győztünk, kitűnő mérkőzésen.

Dalnoki Jenő (FTC): – A mérkőzés színvonalával és a játékosok teljesítményével is elégedett vagyok. Arról már nem ők tehetnek, hogy a játékvezető végig ellenünk fújt ezen a találkozón. Az első félidőben 11-est kellett volna adni. Ha akkor megítéli a büntetőt, egészen másképpen alakul ez a találkozó.

BHSE: Disztl P. – Sallai, Disztl L., Csuhay, Cseh – Lippai (Romanek, 72.), Fitos, Fodor, Sass – Dajka (Sikesdi, 77.), Kovács K.
Edző: Bicskei Bertalan.

FTC: Zsiborás – Kajdy, Pintér, Limperger, Keller – Topor, Bánki, Kincses – Fischer, Dzurják, Zsinka (Nagy Zs., a 67.).
Edző: Dalnoki Jenő.

Kiállítva: Kajdy a 70. percben.


Kispest, nagy foci

1990.09.29.: Bp. Honvéd–FTC 2–1


A Bp. Honvéd–Ferencváros meccs mindig is rangadó volt, bárhogy is állt a tabellán a két együttes. Így volt ez 1990. szeptember végén is, amikor az NB I 7. fordulójában a Fradi látogatott Kispestre. Nyilasi Tibor, az FTC edzője nagy figyelmet fordított Fodor Imrére, a Honvéd karmestere külön testőrt kapott Keresztúri személyében. A 20. perc hozta a rangadó első gólját, a Fradi védője, Pintér szabadrúgásból vette be Petry kapuját. Még a szünet előtt, a 31. percben Kovács Ervin fejesgóljával egyenlített a Bp. Honvéd. A második félidőben alig négy percnyi játék után Kovács Ervin ezúttal lábbal vette be a vendégek kapuját. Végeredményben nagyszerű mérkőzésen, a jobban futballozó Honvéd megérdemelt győzelmet aratott. A két szakvezető nyilatkozata a Nemzeti Sportban:

Mezey György (Bp. Honvéd): – Nagyon izgalmas, jó mérkőzés volt, amelyen megérdemelt győzelmet arattunk a harcosan, lelkesen játszó Ferencváros ellen.

Nyilasi Tibor (FTC): – Sajnos, három-négy játékosunk kritikán aluli teljesítményt nyújtott. A mai játék kevés lesz a szerdai kupamérkőzésen. Sürgősen kellene vásárolnunk néhány játékost.

BHSE: Petry – Csábi, Csepregi, Bognár – Pisont, Fodor (Kámán a 79.), Kovács E., Urbányi, Csehi – Gregor, Vancea (Sikesdi a 67.). Edző: dr Mezey György.

FTC: Józsa – Lipcsei, Pintér, Keller – Simon, Szenes, Keresztúri, Limperger, Patkós (Páling az 57.) – Fischer, Fonnyadt. Edző: Nyilasi Tibor.



Egy gól, egy gól, egy kispesti gól

1996.04.06.: Kispest HFC–FTC 1–0


Kis túlzással vízen, földön, levegőben özönlött a nép a Bozsik Stadion felé, hogy megnézze a sorrendben 162. Bp. Honvéd–Ferencváros rangadót. Negyedóra tapogatódzás után kezdtek el bátrabban játszani a csapatok, pedig az ismerkedésre nem volt szükség, hiszen három nappal korábban már találkozott egymással a két együttes a Magyar Kupa negyedöntőjében (2-2).

A 28. percben született a mérkőzés egyetlen, ritka nagy bombagólja. Piroska labdájával Warzycha tett néhány lépést, majd 18 méterről iszonyatos erejű lövést eresztett el Hajdú kapujára. A labda „fénysebeséggel” csapódott a léc alá.

A két szakvezető Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata:

Török Péter (Kispest-HFC): – Három napon belül kétszer találkoztunk a bajnokságra törő Ferencvárossal, azzal a csapattal, amelyik köztudottan a legjobb játékosállománnyal rendelkezik. Már szerdán lehetőségünk volt a győzelemre, ezek után azzal biztattuk labdarúgóinkat, hogy bátrabb játékkal a hét végén nyerhetnek. El kell ismernem azonban, hogy volt egy kis szerencsénk is, hiszen a szünet után nagyon nagy nyomás nehezedett ránk. Végül is a hallatlan küzdeni tudás meghozta ezt a szép győzelmet.

Novák Dezső (FTC): – Nagyon rosszul, elképzelés nélkül játszottunk. A Honvéd minden tekintetben felülmúlt minket, a csapatom játékában nem volt átütő erő, a csatáraink gyenge napot fogtak ki, és a kevés gólszerzési lehetőségünket is elhibázták. A végeredmény szempontjából döntőnek bizonyult az, hogy a szünet után két irányító játékosunkat, Albertét és Nyilast is nélkülöznünk kellett. A Kispest győzelmét megérdemeltnek tartom.

KHFC: Vezér – Hahn – Plókai, Gabala – Árgyelán, Kovács B. (Dubecz 46.), Urbányi, Warzycha, Piroska – Bárányos (Moses 79.), Kabát (Herczku 82.).
Edző: Török Péter

FTC: Hajdu – Telek – Hrutka, Jagodics – Nyilas (Szűcs 46.), Albert (Milovanovics 30.), Arany (Zavadszky 71.), Lisztes, Nagy N. – Kuntics, Nicsenko.

Edző: Novák Dezső

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club