Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti győzelmet láthattak a megfigyelők

Kispesti győzelmet láthattak a megfigyelők

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 3 min

Legendás meccsek – Détári góljával nyert a Honvéd az Újpest ellen

A tavaszi járványhelyzetben a „futballéhség” enyhítésére indítottuk sorozatunkat, amelyben korábbi legendás mérkőzéseket elevenítettünk fel a klub történelméből. Bár a labda újra pattog, a sikerre való tekintettel továbbörökítjük rovatunkat, amelynek aktuális epizódjában az október 5–11. közti mérkőzésekről olvashattok.


Egy óbudai Drucker lőtt gólt a Kispestnek

1936.10.11.: Kispest FC–III. Kerület 3–1

Úgy indult a mérkőzés, hogy a Kispest hengerel, de a sokat támadó piros-feketék nehezen találták meg az óbudai védelem ellenszerét. A folyton támadó Kispest a 21. percben szerezte meg a vezetést, Serényi szögletét Déri értékesítette. Négy perc múlva Nemes látványos góllal növelte a mieink előnyét. A középcsatár háttal a kapunak, maga fölött átemelte a labdát, majd megfordult és tíz méterről a jobb sarokba lőtt, 2–0. A félidő hajrájában Drucker szépített.

A második felvonás izgalmasra sikeredett. A Kispest hiába támadott többet, csatárai sorra kihagyták a kínálkozó lehetőségeket. Később feljött a Kerület, de ők sem tudtak gólt lőni, végül Nemes 70. percben szerzett gólja zárta le a meccset. A 75. és a 78. perc között a Kispest valósággal szétbombázta az óbudaiakat, egymásután tizenegy lövés zúdult a Kerület kapujára.

A Kispest az alábbi összeállításban játszott: Gergő – Olajkár, Rozgonyi – Havas, Szabó II, Rátkai – Kelemen, Varga L., Nemes, Déri, Serényi.


Kocsis Sándor négyszer volt eredményes

1952.10.05.: Bp. Honvéd–Csepeli Vasas 5–2

Változatos játékkal indult a mérkőzés, a Csepel valamivel többet támadott, az 5. percben mégis a Honvéd ért el gólt. Budai II. beadását Kocsis a balösszekötő helyéről, közvetlen közelről lőtte a kapu közepébe. Nem örülhettek sokáig a kispestiek, mert még ugyanebben a percben egyenlített a rivális. Hosszú perceken át a Honvéd támadott, de a csepeli védelem jól tömörült. A 25. percben Puskás középre adott labdáját Kocsis két lépésről, a kapus hasa alatt a jobb sarokba perdítette. Egy perc múlva Tóth II. révén ismét egyenlített a Csepel. A 41. percben Kónya a tizenhatoson mellbe könyökölte Puskást, úgy, hogy a labda nem volt a közelben. A játékvezető kiállította a csepeli védőt.

A második félidőben azonnal támadásba lendült a Honvéd, szinte kapujához szegezte a csepelieket. A nagy nyomást az 54. percig bírták a vendégek, amikor Bozsik beadását Kocsis a bal alsó sarokba fejelte. Öt perc múlva Bányai három csepelit kicselezve szerezte a 4. kispesti gólt. Végül a 43. percben Kocsis állította be az 5–2-es végeredményt.

A Honvéd az alábbi összeállításban lépett pályára: Grosics – Rákóczi, Lóránt, Tóth III – Bozsik, Bányai – Budai II, Kocsis, Bárfi, Puskás, Bártfai. Edző: Kalmár Jenő


Honvéd-győzelmet láthattak a megfigyelők

1985.10.09.: Újpesti Dózsa–Bp. Honvéd 2–3

Az Újpest pályaválasztása mellett, a Népstadionban játszották az Újpest Dózsa–Bp. Honvéd rangadót. A díszpáholyban ott volt a Steaua Bukarest küldöttsége, élükön Jenei Imrével, a románok edzőjével, aki kupaellenfelét, a Honvédot figyelte.

Érdekes, izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzést játszott a két együttes. Eleinte a Honvéd kezdeményezett többet, de a 13. percben Víg révén mégis a lila-fehérek szerezték meg a vezetést. A félidő hajrájában a Honvéd 3 perc alatt megfordította az eredményt, előbb a 36. percben Garaba 6 méterről egyenlített, majd a 39. percben Nagy Antal labdáját Fitos 11 méterről élesen, laposan a jobb alsó sarokba bombázta.

A szünet után az újpestiek kezdtek jobban. A 65. percben a Dózsa 11-esből egyenlített. A piros-fehérek győzelemre törekedtek, igyekezetüket a 80. percben koronázta siker. Fitos beadását Détári előre vetődve, 9 méterről fejelte a kapuba.

A Népsportban a két szakvezető így értékelte a mérkőzést:

Komora Imre: – A sors igazságtalansága lett volna, ha nem nyerjük meg ezt a mérkőzést.

Göröcs János: – A jobbik csapat győzött, gratulálok a Honvédnak.

A győztes kispesti csapat összeállítása: Andrusch – Sallai, Nagy A., Garaba, Cseh – Gyimesi (László, 88.), Fitos, Détári – Bodonyi, Dajka (Sikesdi, 61.), Kovács K.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club