Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti sikerrel kezdődött

Kispesti sikerrel kezdődött

Matches

Published: 09/03/2022, 12:00 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A Kisvárda elleni párharc története – mindkét együttes hat gólt lőtt eddig a Várkerti Stadionban

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában újabb nehéz feladat vár a Honvédra, a tavalyi ezüstérmes Kisvárda otthonába utazik. A házigazdák 2018 óta tagjai a NB I mezőnyének, ezalatt, nemcsak megragadtak a legjobbak között, de néhány év alatt az élmezőnybe verekedték magukat.

Az első idegenbeli látogatásunkra 2018. november 3-án került sor, a mieink magabiztos, 3–0-s győzelmet arattak. A mérkőzés hőse a duplázó Holender Filip volt, a harmadik kispesti találatot francia légiósunk David N’Gog szerezte.

Azóta két-két döntetlent és vereséget könyvelhettünk el, szóval egy kispesti sikerrel egálba hoznánk az idegenbeli mérleget.

ELSŐRE SIKER

Kisvárda Master Good–Budapest Honvéd FC 0–3 (0–1)

Az OTP Bank Liga, 13. fordulójában az újonc otthonába látogatott a Budapest Honvéd. A házigazdák az előző fordulóban hazai pályán meglepetésre pontot raboltak a MOL Viditól (2–2), a  piros-feketék Szombathelyről hozták el a három pontot (1–0).

Az első félidőben a hazaiak birtokolták többet a labdát, de Honvédnak volt több helyzete. A mérkőzés első gólja a 33. percben esett, Holender tette ki a labdát Kukocnak a bal oldalra, a szélső egyből visszatette azt, majd Holender jobbal átvette, ballal pedig 10 méterről a hálóba lőtt (0–1).

A 69. percben Holender iramodott meg a bal oldalon. Középre passzolt, N'Gogról a kapu felé pattant a labda. A kisvárdai kapus és a védő egymásra várt, Holender viszont gyorsan kapcsolt, elvitte a labdát a két várdai között és 7 méterről a hálóba gurított (0–2).

A második félidőben a Honvéd második góljáig próbálkoztak a hazaiak, de Holender találata után érződött, hogy a Kisvárdában már nincs erő az egyenlítéshez. Az i-re David N’Gog tette fel pontot: Gróf kirúgását Danilo megcsúsztatta a félpályánál, Vári ugyan beleért, de a francia támadó elé került a labda, aki kapust átemelve továbbított a hálóba (0–3).


A mérkőzés után a két szakvezető így értékelte a látottakat:

Supka Attila: „Az eredmény és a játék képe alapján is megérdemelt győzelmet arattunk. Tudtuk nagyon jól, hogy nem lesz könnyű a mérkőzés, láttuk a Kisvárda korábbi mérkőzéseit, elsősorban a Vidi ellenit elemeztük ki és abból készültünk. A korábbi mérkőzésekkel ellentétben most elég jó arányban használtuk ki a helyzeteinket. Voltak még olyan szituációk, amelyekből további gólokat lőhettünk volna, de ne legyünk elégedetlenek, örüljünk a három pontnak, annak, hogy gól nélkül lehoztuk a mérkőzést és annak, hogy a csereként beszálló játékosaink is jó teljesítményt nyújtottak.”

Dajka László: „Összességében megérdemelt a Honvéd győzelme, bár mi is próbáltunk masszívak lenni, felnőni a feladathoz. Könnyű gólokat ajándékoztunk a Honvédnak, komoly hibákat követtünk el, mi pedig kihagytuk a helyzeteinket. Ellenfelünk stabilan, masszívan védekezett, nem véletlen, hogy ilyen kevés gólt kapott eddig. Ebben a mérkőzésben ennyi volt, talán lehetett volna szorosabb, de így alakult, gratulálunk a Honvédnak.

OTP BANK LIGA, 13. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–BUDAPEST HONVÉD FC 0–3 (0–1)

Kisvárda, 2685 néző
V: Solymosi Péter (Szécsényi István, Vígh-Tarsonyi Gergő)
G: Holender (32.), Holender (69.), N'Gog (78)

Kisvárda: Minca - Melnyik, Berios, Vári, Anderson - Misic (Milevszkij, 73.), Lucas, Protic (Mitosevic, 85.) - Gosztonyi (Ilics, 58.), Sassá – Horváth Z.
Vezetőedző: Dajka László

Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Baráth – Heffler, Gazdag, Hidi, Fousseni (Banó-Szabó, 73.), Kukoc (N'Gog, 60.) – Danilo (Holdampf, 86.), Holender
Vezetőedző: Supka Attila

IDEGENBELI STATISZTIKA

5 mérkőzés

1 győzelem

2 döntetlen

2 vereség

6 lőtt gól

6 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd

2: Holender Filip

1: Danilo Cirino, David N'Gog, Batik Bence, Zsótér Donát


Kisvárda

2: Gheorghe  Grozav

1: Gosztonyi András, Bohdan Melnik, Anton Kravchenko, Claudiu Bumba

LEGEK

Legnagyobb győzelem: 3–0 (2018)

Legnagyobb vereség: 0–2 (2019)

Legtöbb néző: 2685 (2018)

09/03/2022, 12:00 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches