Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiszakadt a gólzsák

Kiszakadt a gólzsák

Academy

Published: 01/30/2023, 06:32 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Nagy arányú győzelem a Slovácko ellen

U15-ös csapatunk – hasonlóan a többi korosztályhoz – nemzetközi felkészülési mérkőzést játszott Kispesten. Bogdánfi Márton csapata a cseh bajnokság jelenleg hetedik helyezettjének korosztályos csapatát fogadta, és bár az első játékrész többnyire kiélezett volt, de a másodikban a fiatalok kihasználták a csapat támadópotenciálját és hét gólt is szereztek, ezzel 9–1-es összesítésben győzedelmeskedtek.

Bogdánfi Márton: – Az első félidőben még volt ritmusa a mérkőzésnek, tudtunk érdemben gyakorolni. A második félidőre ellenfelünk teljesen elkészült az erejével, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. A legnagyobb pozitívum a srácok hozzáállása és az, hogy nem kényelmesedtek bele a mérkőzésbe, hanem az utolsó percig fenntartották az intenzitást és a saját tempónkat tudtuk diktálni.

U15-ÖS NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–FC SLOVÁCKO (cseh
) 9–1 (2–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont 

G: Kőszegi-Hoffmann 2, Acsai, Reményik 2, Ujváry 2, Gyebróczki, Jármoliuk

Honvéd-MFA: Monoki (Tarnóczi) – Pleskó (Merkl), Lakatos, Rankó (Manzella), Milicz, Schön, Miták (Jármoljuk), Petrók (Gyebróczki), Kőszegi-Hoffmann (Ujváry), Kecskés (Acsai), Nyers (Reményik)
Vezetőedző:
Bogdánfi Márton

01/30/2023, 06:32 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy