Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Koncentráció és fegyelem

Koncentráció és fegyelem

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Pisont István szerint jó formájával kompenzálhat a Honvéd a Ferencváros ellen

Két gólnélküli döntetlent játszott eddig a szezonban egymás ellen a Honvéd és a Ferencváros, kedden pedig az OTP Bank Liga 30. fordulójában újra megmérkőzik a két rivális az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Pisont István szerint háromesélyes találkozó elé nézünk.

„A bajnokság legegységesebb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapatával találkozunk – mondta soron következő ellenfelünkről Pisont István megbízott vezetőedző. – A Ferencváros nagyon jó játékosokból áll, és még a cserepadján is olyan labdarúgók ülnek, akik hozzá tudnak tenni a sikereikhez. Minden téren erős ellenféllel szemben lépünk pályára, nem véletlenül vezeti a tabellát és várományosa a bajnoki címnek. Ugyanakkor mi is nagyon jó passzban vagyunk, jó egyéni teljesítményeket tudunk felmutatni, a csapatjátékunk is sokat lépett előre. Ezekben mind bízhatunk, ezekkel talán tudjuk kompenzálni a Fradi erejét.“


Pisont István azt is elárulta, mi lehet a kulcsa a keddi találkozónak.

„Szeretnénk a saját játékunkra koncentrálni, hiszen egy nagyon erős egység a miénk – magyarázta a mester. – Abszolút háromesélyes a találkozó, ami presztízsmeccs is ugyanakkor, hiszen a Honvéd és a Fradi párharca mindig izgalmas összecsapást ígér. Mindkét csapat számára óriási jelentőséggel bír ez a mérkőzés, nekünk a dobogó felé való irányt, a Fradinak a bajnoki cím megszerzését jelentené a győzelem. Az utóbbi fordulókban lehetett látni, hogy a Fradi szinte a semmiből is képes gólt szerezni, erre nagyon kell figyelnünk. Azt gondolom, mindkét csapat előtt adódik majd helyzet, amelyik fél jobban kihasználja ezeket, amelyik jobban koncentrál majd, fegyelmezettebb lesz, az teheti zsebre a három pontot.“

A Ferencváros vezetőedzője, Sergei Rebrov így készül a csapatunk elleni mérkőzésre:

„Továbbra is csak azzal foglalkozunk, hogy a következő, jelen esetben a Honvéd elleni találkozónkat megnyerjük. Ha megtesszük, akkor nem kell számolgatni. A friss kupagyőztes ellen lépünk pályára, a Honvéd pedig mindig kettőzött erővel játszik a Fradi elleni találkozóin. Semmi kétségünk afelől, hogy ez ezúttal is így lesz, azaz nem lesz könnyű dolgunk. A kispestiek számára sem mindegy, hogy hogyan alakul majd ez a találkozó. Mi azonban ahogy mindig, most is csak magunkkal foglalkozunk. A saját játékunkat kell ráerőltetnünk az ellenfélre, amennyiben ez sikerül, nyerhetünk a Honvéd ellen is.“

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club