Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Koncentráltabban a kapu előtt

Koncentráltabban a kapu előtt

Academy

Published: 02/19/2022, 05:16 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Tarcson Ákos szeretne javítani Szekszárdon

„Szeretnék a felnőttfociban tapasztalatot szerezni és minél magasabb szintre eljutni” – mondta nem is olyan rég Tarcson Ákos új szerződése aláírása után, aki keményen dolgozik azért, hogy megvalósuljanak az álmai. Támadónk a Rákosmente ellen először játszott végig egy NB III-as mérkőzést és elárulta, hogy a megállapodás meghosszabbítása motivációt és önbizalmat adott neki és meg szeretné hálálni a klub bizalmát.

„Ősszel már pályára léptem az NB III-ban, de akkor még nem éreztem annyira jónak a teljesítményemet – kezdte Tarcson Ákos, aki a szezon első felében hat alkalommal szerepelt második csapatunkban. – Az előző fordulóban már elégedettebb voltam a játékommal, szerencsére kaptam segítséget a társaktól és az edzőktől is, hogy miben kell fejlődnöm, én pedig igyekszem betartani, amit mondanak. Tudom, hogy a felnőttfociban sokkal gyorsabban kell cselekedni, jobban meg kell fontolni, mikor cselezek, mert itt azonnal kihasználják a hibát az ellenfelek.”

AZ RKSK elleni bajnokin Simon Miklós rendkívül fiatal kezdőcsapatot állított fel, melynek legidősebb tagja a 20 éves Irimiás Gergő volt. Mellette még vannak olyan játékosok, akik rutinosnak számítanak az együttesben, mivel már jó néhány NB III-as meccs van a lábukban vagy akár már az NB I-ben is kipróbálhatták magukat, így az ő feladatuk a fiatalabbak segítése. Tarcson Ákos pedig a tanulás érdekében szívesen meghallgatja rutinosabb csapattársai útmutatásait.

 „Szoktak tanácsokat adni – folytatta motiváltan támadónk. – Elmondják a tapasztalataikat, hogy különböző szituációkban hogyan reagáljak és mentálisan is sokat segítenek. Remekül érzem magam itt a második csapatnál, jól kijövök a társakkal, de már mindenkit ismertem az utánpótlásból, emiatt könnyen megértjük egymást a pályán. Nehéz dolgunk lesz a bajnokságban, mivel nagyon fiatal brigád a miénk és rutinosabbak az ellenfelek, de tisztában vagyunk azzal, hogy jót tesz nekünk a fejlődés szempontjából, hogy ezen szinten játszhatunk hétről hétre.”

Vasárnap az a Szekszárd lesz az ellenfél, amely augusztusban mindhárom pontot elvitte Kispestről. Fiatal tehetségünk csereként állt be azon a találkozón, így pontosan tudja, hogy mire kell készülni hétvégén és szeretné elhozni a három pontot a megyeszékhelyről.

„Erős csapatról van szó, jó játékosokkal, akik kemény és agresszív stílusban futballoznak – emlékezett vissza Tarcson Ákos, aki 22 percet kapott a szezon eleji találkozón. – Szeretnénk kijavítani egyrészt az augusztusi, másrészt a legutóbbi fordulóban elért eredményt, illetve bizonyítani azt, hogy megálljuk a helyünk az NB III-ban. A helyzeteink meglesznek, koncentráltabbnak kell lennünk a kapu előtt és akkor sikeresek lehetünk.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 22. FORDULÓ

Szekszárdi UFC–Budapest Honvéd FC II

Szekszárdi UFC Sporttelep

Február 20., vasárnap, 14:00

V: Altorjay Áron Gellért

02/19/2022, 05:16 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy