Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Könnyed győzelem a PAFC ellen

Könnyed győzelem a PAFC ellen

Academy

Published: 11/01/2022, 02:43 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Bogdánfi Márton csapata továbbra is veretlen

A PAFC együttesét fogadta U15-ös csapatunk, riválisunk a fiatalok akkor még öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát semmissé tenni, de ez nekik sem sikerült. Balázs Teó duplájának hála már az első félidőben kétgólos előnyt dolgoztunk ki és ugyan ellenfelünk szépíteni tudott az 58. percben, de Gyebróczki Dávid és Kecskés Barna góljainak hála a három pont sorsa egy percig sem forgott veszélyben.

Bogdánfi Márton: – Mérkőzésről mérkőzésre látom a srácokon a fejlődést, a mindennapos munkájuk a mai napon is megmutatkozott, ahol rengeteg tudatos elemet véltem felfedezni tőlük. A szervezett csapatjáték mellett a mai találkozót az egyéni kvalitások döntötték el, csak gratulálni tudok a srácoknak!

U15, KIEMELT CSOPORT, 8. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–PUSKÁS AKADÉMIA FC 4–1 (2–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Tóth Csaba (Pentz, Grünvald)
G: Balázs T. (17., 27.), Gyebróczki (61.), Kecskés (72.) ill. Rabi (58.)

Honvéd-MFA: Tarnóczi (Monoki, 73.) – Rankó, Lakatos M., Milicz, Miták (Manzella, 73.), Kőszegi-Hoffmann (Reményik, 57.), Merkl (Pleskó, 41.), Petrók (Jármoljuk, 73.), Balázs T. (Kapitány, 57.), Gyebróczki, Kecskés (Kiss G., 72.)
Vezetőedző: Bogdánfi Márton

11/01/2022, 02:43 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy