Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kovács Kálmán mesterhármasa

Kovács Kálmán mesterhármasa

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 3 min

Legendás meccsek – a piros-feketék Debrecenben ütötték ki a Bocskait

A tavaszi járványhelyzetben a „futballéhség” enyhítésére indítottuk sorozatunkat, amelyben korábbi legendás mérkőzéseket elevenítettünk fel a klub történelméből. Bár a labda újra pattog, a sikerre való tekintettel továbbörökítjük rovatunkat, amelynek aktuális epizódjában az szeptember 7–13. közti mérkőzésekről olvashattok.


Vert helyzetből győztek a kispestiek

1933.09.10.: Budai „11”–Kispest FC 1–3

Az Üllői úton rendezett kettős meccs első találkozóján, háromezer néző előtt a Budai „11” volt a piros-feketék ellenfele. A kispestiek edzője a későbbi szövetségi kapitány Gallowich Tibor volt.

Jól kezdett a Kispest, a 6. percben mégis a budaiak szereztek vezetést. A piros-feketéket nem törte le a korán bekapott gól, és nagyobb sebességre kapcsoltak. Különösen Serényi volt elemében, elfutásai, beadásai mind veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. Negyedóra elteltével Nemes 16 méteres lövésével egyenlített a Kispest. Változatos játék következett, de a kispesti támadások veszélyesebbek voltak. A félidő hajrájában Fekete kezezése miatt büntetőhöz jutott a Kispest, de Serényi lövését a budai kapus szögletre tolta.

Szünet után a Kispest nagy offenzívába kezdett a győztes gól megszerzése érdekében. A mérkőzés hajrájában kétszer is kapitulált a budai védelem. A 82. percben Szenes, Szabó, Nemes, Mikes akció végén Mikes kitűnően adott középre, a beadást Szepes kapufára fejelte a visszapattanó labdát Szabó II. nagy erővel lőtte a hálóba. A végeredmény Mikes állította be a 88. percben.

A Kispest helyenként nagyon jó játékkal többet támadott, a mérkőzés jelentős részében fölényben volt és megérdemelt győzelmet aratott.

A győztes csapat összeállítása: Sarkadi – Szemere, Rozgonyi - Rátkai, Szenes, Keresztes – Mikes, Szabó II., Nemes, Szepes, Serényi

Edző: Gallowich Tibor


A Kispest a Bocskait, Serényi a debreceni kapust „ütötte ki”

1937.09.12.: Bocskai FC–Kispest FC 1–5

A Nagyerdei Stadionban kétezer néző gyűlt össze abban a reményben, hogy a debreceniek legyőzik a „mumusnak” számító kispestieket. A meccs előtt egy kis felfordulás volt, mert a zuhogó eső elől menekülő közönség „megostromolta” a tribünt az égi áldás elől menekülve.

Még negyedóra sem telt, amikor a Bocskai (amely nem azonos a DVSC-vel) megszerezte a vezetést. A kispestiek nem először kerültek hátrányba a meccs elején, és nem először fordult elő, hogy vesztett állásból felállva megnyerték a mérkőzést. Ezt történt most is. A bekapott gól után erősödött a Kispest nyomása, de a kék-sárgák kapusa Kertes egy ideig bravúrosan védte a próbálkozásokat. A 24. percben aztán a debreceni kapuvédő is tehetetlen volt Nemes lövésével szemben. Az egyenlítő gól után Kertesnek minden tudására szüksége volt, mert a kispestiek sűrűn foglalkoztatták, mígnem Serényi gyilkos erejű lövése után rosszul lett, és le is kellett vinni a pályáról. A helyére beállt „szükségkapust” Szabó II. hamar felavatta (2–1). Később Kertes kiheverte a KO-t és visszatért a Bocskai kapujába.

A második félidő heves kispesti rohamokkal folytatódott. Az 50. percben eldőlt a mérkőzés sorsa, az addig kitűnően védő debreceni kapus hibázott, amit Varga használt ki (3–1). Két perc múlva Nemes gólja már a kegyelemdöfést jelentette a hajdúságiak számára, végül pedig Ujvári is betalált, a 75. percben 16 méterről szerezte meg a piros-feketék ötödik góljá

A Kispest az alábbi összeállításban lépett pályára: Kósa – Olajkár I., Rátkai - Monostori, Szabó II., Víg – Ujvári, Varga, Nemes, Déri, Serényi

A csapat edzője Puskás Ferenc volt.


Kovács Kálmán mesterhármasa kivégezte a hollandokat

1994.09.13.: FC Twente–Kispest-HFC 1–4

Az UEFA-kupa első fordulójában a holland Twente volt a Kispest-Honvéd ellenfele. Az első mérkőzésre Enschedében került sor. A holland sajtó és közvélemény főleg az Ajax–Milan BEK-mérkőzés lázában égett, de azért nagy terjedelemben foglalkoztak a Kispest-Honvéd vendégszereplésével is. Egybehangzó vélemény az sugallta, hogy a Twente támadójátékának a Kispest nem tud majd ellenállni. Ennek megfelelően a Twente nagy lendülettel kezdett, igyekezett a magyar térfélre korlátozni a játékot. A piros-feketék ezzel szemben betömörültek a kapu elé és várták a lehetősége az ellentámadásokra. A 20. percben aztán az első magyar ellencsapás után Kovács Kálmán vezetéshez juttat a kispestieket, majd 39. percben a Twente középpályása Mols egyenlített. A hazaiak tovább rohamoztak, de balszerencséjükre Brockhauser István remek napot fogott ki. A Honvéd ritka ellentámadásai viszont roppant veszélyesek voltak.

A második félidő elején az ellenállhatatlanul futballozó Kovács Kálmán előbb Orosz passzát értékesítette, majd a 75. percben a tétovázó holland védőket becsapva szerezte a harmadik kispesti gólt. A 88. percben Hamar tette fel az i-re a pontot. Kovács Kálmán önzetlenül tálalt a csereként beállt Hamar elé, aki négy méterről gurított a hálóba.

A sok jó teljesítmény közül is Kovács Kálmán játékát kell kiemelni, aki három gólja és egy gólpassza mellett szinte őrületbe kergette a holland védőket.

A Nemzeti Sport így értékelte a kispestiek teljesítményét: „magyar csapatoktól szokatlan módon fegyelmezett Kispest a második félidőben a kontrajáték iskoláját mutatta be, és látványos játékkal, nagyszerű egyéni teljesítményekkel ért el gyakorlatilag már továbbjutást érő eredményt az első mérkőzésen.”

A hollandokat verő kispestiek összeállítása: Brockhauser – Bánfi – Szabados, Hahn, Mátyus – Forrai (Plókai 79.), Illés, Milinkovics, Csehi, Orosz (Hamar 71.), Kovács K.

Edző: Dimitrije Davidovics

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club