Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Különleges ellenfél

Különleges ellenfél

Club

Published: 04/08/2022, 02:12 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Tamás Krisztián a győzelemben bízik korábbi csapata otthonában

Két bajnoki mérkőzésen lépett pályára már a Honvéd játékosaként Tamás Krisztián Zalaegerszegen, s mindkét találkozón gólt is szerzett, nem csoda, hogy mindig örömmel tér vissza korábbi klubja otthonába. Védőnk elárulta, bár csak egy évet töltött el a zalaiaknál, az meghatározó időszak volt számára a pályán és azon kívül is, így különleges ellenfélként tartja számon a kék-fehéreket, akikkel szemben ezúttal sérülésből visszatérve bizonyítana.

„Nyilván egy sérülés sosem jön jókor, de rosszabbra számítottam. Egy hónap után már vissza tudtam térni a csapathoz, az előző héten már végigcsináltam az összes edzést – árulta el Tamás Krisztián, aki a Paks elleni mérkőzés 83. percében állt játékba. – Nem érzem még magam száz százalékosnak, de már a mester rendelkezésére tudok állni. Azt még nem tudom, hogyan számol velem  a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen, de én úgy készülök, hogy ha pályára lépek, mindent megteszek majd a Honvéd sikeréért.“

A 26 éves védőnk leszögezte, hogy csakis a győzelem lehet a célja a kispestieknek a ZTE vendégeként, erre készültek egész héten a tréningeken, a sikerhez pedig, mint mondja, elengedhetetlen, hogy koncentráltan futballozzon a csapat.

„Ebben a bajnokságban minden ellenfél azonos játékerőt képvisel, ezért inkább magunkkal kell foglalkoznunk, a saját játékunkra kell fókuszálnunk minden meccsen. Ha rendben van a támadójátékunk, ha agresszívak, veszélyesek tudunk lenni a kapu előtt, akkor mindenképpen pozitívum az összecsapáson, amire lehet építeni – mondta Tamás Krisztián. – Természetesen győzelmet várok magunktól, az sem számít, ki lövi a gólokat, csak az, hogy a csapat elhozza a három pontot.“

04/08/2022, 02:12 PMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club