Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kupa után bajnoki rangadó

Kupa után bajnoki rangadó

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

A nyolcadik kupasiker után kilenc nappal ismét a Mezőkövesddel mérkőzünk meg

Az OTP Bank Liga 29. fordulójába Mezőkövesden lép pályára a Budapest Honvéd. Ellenfelünk az 1975-ben, Mezőkövesdi Munkás Sportegyesület néven alapított Mezőkövesd Zsóry FC lesz.

A párosítás története 2013 őszén kezdődött a Bozsik Stadionban, amit meglepetésre a vendégek nyertek 2–0-ra Pilibaitis és Harsányi góljaival. A kék-sárgák félévvel később, Menougong egyetlen találatával tartották otthon a 3 pontot. A bajnokság végén a kövesdiek búcsút intettek az első osztálynak és csak két év múlva kerültek vissza a legjobbak közé.

2016 őszén úgy kezdődött a meccs Mezőkövesden, hogy véget ér a rossz sorozat. A Honvéd remekül kezdett, Hidi Patrik révén vezetést is szereztünk, helyzeteink voltak, aztán a hazaiak Bacelic-Grgic révén egyenlítettek, később 10 főre fogyatkoztunk, Strestik és Egerszegi is gólt szerzett, így 3–1-re nyertek a hazaiak. 2016 őszén tört meg a jég, a Bozsik Stadionban Eppel találatával megszereztük az első győzelmünket (1–0).


2017 tavaszán parádés meccsen nyertünk Mezőkövesden. Kink a hazaiaknak szerzett vezetést, a második félidőben aztán beindult a kispesti henger, Lanzafame (2), Eppel, Bobál Dávid és Kamber góljaival 5–1-re nyertünk. Az őszi meccs sem fukarkodott az eseményekben. Baráth góljával szereztünk vezetést az első félidőben, amit Baracskai a 2. félidő közepén kiegyenlített. A sérült Eppelt nélkülöző Honvéd sok helyzetet kidolgozott, kapufákat lőtt, már úgy látszott, hogy a hazaiak pontot rabolnak a Honvédtól, amikor a 94. percben Kabangu 5 méterről fejelt a kövesdi hálóba, így a Honvéd 2–1-re nyert.

2017. november végén a matyóföldiek a Bozsik Stadionból vitték el a 3 pontot, a vendégek győztes gólját Koszta Márk, a Honvéd bajnokcsapatának tagja szerezte (1–2). 2018-ban három meccset is játszott egymással a két együttes. Áprilisban és augusztusban a Honvéd nyert (2–1, 1–0), novemberben viszont 1 ponttal távozott a Mezőkövesd az Új Hidegkuti Stadionból (1–1).

2019 tavaszán a matyóföldiek nyertek 3–1-re Mezőkövesden. A kispestiek találatát Holender lőtte, a kövesdiek góljait Drazic, Moutari és Vajda szerezték. Ősszel újra Mezőkövesden találkozott egymással a két együttes. A Kispesten nevelkedett Sajbán góljával a hazaiak szereztek vezetést, amit Banó-Szabó Bence kiegyenlített, végül egy szépségdíjas Ben-Hatira-góllal nyerni tudott a Honvéd.


Legutóbb idén februárban találkozott egymással a két gárda az Új Hidegkuti Stadionban, vendégek Besirovic és Nagy Dániel góljaival nyertek 2–1-re, a Honvéd találata a korábban Mezőkövesden is megfordult Moutari nevéhez fűződik.

Bár nem bajnoki mérkőzésen, de egy héttel ezelőtt Puskás Arénában, a Magyar Kupa döntőjében csapott össze egymással a két alakulat, amit Kamber két góljával a Honvéd nyert 2–1-re és nyolcadik kupagyőzelmét ünnepelhette


Mérleg

Az eddigi 13 találkozón 6 kispesti, 6 mezőkövesdi győzelem született, 1 mérkőzés döntetlenre végződött, a gólkülönbség 18–18.

Góllövőlista

A góllövőlista élén három kispesti játékos, Eppel Márton, Holender Filip és Davide Lanzafame áll 3-3 találattal. A kövesdieknél Stefan Drazic a legeredményesebb 2 góllal. A jelenlegi keretből Lanzafame, Banó-Szabó, Hidi, Moutari és Kamber szerzett gólt a Mezőkövesd ellen.


01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club