Az első taps már a fél nyolcas start előtt felhangozhatott a ZTE Arénában, amelyet mi osztottunk ki a Kispest-tábor tagjainak, hiszen a hűvös hétköznap és a késői kezdés ellenére ott voltak Zalaegerszegen. A támogatás is jólesett, akárcsak a tenyerek összecsapása, mivel azzal is melegíthettük a kezünket a MOL Magyar Kupában, a 16 közé kerülést rendezett találkozón.
Bizony, beköszöntött a késő őszi meccsek időszaka, előkerültek a kesztyűk, sálak, a meleg ruhák, legyen szó akár aláöltözetről, vagy éppen hosszú és vastag kabátról, miközben természetesen bíztunk abban is, hogy az eredmény is melengeti majd a lelkünket.
Meleg helyzetből ellenben kevés akadt, az első védést Szappanos Péternek kellett bemutatnia, míg a túloldalon Nono szabadrúgását próbálta kobakjával a hálóba juttatni Baráth Botond – ahogy az előző kupameccsen, a Nyíregyháza ellen tette –, de a labda a kapufa számunkra rossz oldalán haladt át a vonalon, míg a két Baráth-fejes között Talys élesen belőtt labdáját pöckölte kapura Eppel Márton, Gyurján Márton azonban a helyén volt.
Ahogyan Szappanos Péter is, miután a félidő hajrájában ismét az ő kesztyűjére volt szükség, kapusunk bravúrral hárította Tajti lövését, majd a 41. percben a szöglet után kialakuló hazai helyzet is kimaradt – gól nélkül zárult tehát az inkább küzdelmes, mintsem látványos felvonás.
Persze az se baj, ha nem csillogó a játék, egyrészt mert a kupában kizárólag a továbbjutás számít, másrészt tavasszal (a bentmaradás szempontjából) kulcsfontosságú bajnokit nyertünk Zalaegerszegen Nagy Dominik góljával, és az a meccs is inkább a küzdelemről és a nagy akarással, taktikus játékkal megszerzett három pontról maradt emlékezetes.
Az akkori egyetlen találat szerzője ezúttal az 57. percben szállt be – sérülése után még limitálva van a pályán töltött percek száma –, majd negyedórával később Baráth Botond átadása után vihette kapura a labdát, Gyurján azonban remek kivetődéssel lopta le a lábáról, mielőtt eltolhatta volna mellette.
Bár csapatunk két nappal kevesebbet készülhetett/pihenhetett a találkozóra, ez abszolút nem látszott a pályán, sőt a második negyvenöt percben többet birtokoltuk a labdát, a Hidi Patrik, Nagy Dominik, majd a Nenad Lukic, Zinédine Machach páros lendületet hozott a támadásokba, annyit azonban nem, hogy ez gólt érjen. Igaz, komoly lehetőséget a túloldalon se jegyezhettünk fel, így nem maradt más megoldás, mint a hosszabbítás.
A kupacsapat aztán a stadion mellett közlekedő „kis piros“ buzdító tülkölése mellett haladt tovább, majd a Nagyok próbálkoztak nagy lövéssel, előbb Gergő, majd Dominik, azonban mindkét kísérlet a kapu mellett szállt el, az utóbbi csak kevéssel, de mellément.
Továbbra is nálunk volt többet a labda, Nagy Dominik passza után Nono lőtt a 101. percben, a labda pedig a vetődő Gyurján kezei között állt meg, viszont egyértelműen látszott, hogy mi futballozunk bátrabban, s noha egyik csapat sem akart felesleges kockázatott vállalni, többet tettünk azért, hogy győzelemmel zárhassuk a partit.
És bár a sport sokszor nem igazságos (persze ez is adja a szépségét), most azonban siker koronázta az erőfeszítéseinket, miután Nono balról középre ívelt labdája mindenki mellett elhaladt, és a hálóban kötött ki!
10 perc volt még hátra a találkozóból, és közben támadásban maradtak a mieink, hátradőlni természetesen nem lehetett, érezhettük viszont, hogy nincs benne a játékban a ZTE egyenlítése, csapatunk pedig végig koncentrálva megőrizte előnyét, és bejutott ezzel a MOL Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé.
S ha ez nem lenne elég, Szappanos Péter először nem kapott gólt a Honvéd kapusaként – a legjobbkor!
MOL Magyar Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért)
ZTE FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–1 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
ZTE Aréna
V: Pintér Csaba (Georgiou T., Máyer G.)
G: Nono (109.)
ZTE: Gyurján – Lesjak (Huszti, 63.), Bobál (Sebestyén, 63.), Serafimov, Gergényi – Tajti (Spoljaric, 94.), Sankovic (Halilovic, 63.), Bedi – Babati, Zimonyi (Koszta, 81.), Milovanovikj (Skribek, 71.)
Vezetőedző: Waltner Róbert
Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Baráth (Klemenz, 104.), Talys (Tamás K., 83.) – Nagy G., Nono, Pantelic (Hidi, 57.) – Bőle (Nagy D., 57.), Eppel (Lukic, 69.), Balogh N. (Machach, 68.)
Vezetőedző: Horváth Ferenc





