„Szerintem az egy-egy pont igazságos eredményt tükröz“ – mondta Nebojsa Vignjevic az OTP Bank Liga 21. fordulójában gól nélküli döntetlennel zárult mezőkövesdi mérkőzés után, vezetőedzőnk véleményén pedig Ivan Lovric is osztozott.
„Nem azt mondom, hogy megelégszünk az egy ponttal, hiszen nyilván mindenki nyerni szeretne, Mezőkövesdre is azért mentünk, hogy elhozzuk mindhárom pontot, de ez most így sikerült – kezdte a kispestiek rutinos védője. – Az első félidőben jól játszottunk, domináltunk a pályán, csak ezt a nyomást, amit a Mezőkövesdre gyakoroltunk, nem tudtuk kihasználni támadásban, nem rúgtunk gólokat. A szünet után aztán változott a meccs képe, mintha a fejekben történt volna valami, nem tudtuk ugyanazt a játékot mutatni, mint az első félidőben. Ez meg is bosszulta magát, volt ugyan két-három helyzetünk, de a Mezőkövesdnek is akadt, Szappanosnak két szép védése is volt. Persze, mondhatjuk Dominik nagy ziccerére, ott az utolsó húsz percben, hogy ha az bemegy… De ha összességében megnézzük a meccset, mind a kilencven percet, teljesen reális ez az eredmény.“
A mezőkövesdiek otthonában született 0–0-s döntetlen egyben pedig azt is jelenti, hogy először zárt idegenben kapott gól nélkül bajnoki mérkőzést a Honvéd a szezon során. Korábban csak az októberi, zalaegerszegi kupamérkőzésen, s az MTK elleni hazai bajnokin sikerült ez a kispestieknek – Ivan Lovric pedig mindhárom találkozón kezdőként lépett pályára.
„Mondtam is a srácoknak az öltözőben, Szapinak (Szappanos Péter – a szerk.), Batiknak, meg a többieknek, akik a védelemért felelnek, azon túl, hogy nem nyertünk, ez egy óriási pozitívum volt ebben a meccsben, hogy végre nem kaptunk gólt. Nagyon-nagyon régen volt már ilyen! – sóhajtott Ivan Lovric. – Lejátszottunk több mint húsz meccset a bajnokságban tizet vendégként és most először sikerült idegenből kapott gól nélkül hazajönni. Ez is alakul, látszik a sok gyakorlás, látszik, hogy együtt van a csapat szerencsére és szerintem lesz ez még ennél jobb is a következő meccseken.“
Rutinos védőnk szerint azért van még min dolgoznia a társaságnak, főképp a második félidőben mutatott játékból kell leszűrni a tanulságokat, s kijavítani a hibákat a következő megméretések előtt.
„Kompaktnak kell lennünk, nem szabad sietni, kapkodni, koncentrálni kell egy kicsit jobban, és ami a legfontosabb, stabilnak kell lennünk, különösen akkor, amikor fáradtak vagyunk, ha pedig ez megvan, akkor utána jön majd minden, a helyzet, a gól, az eredmény – mondta Ivan Lovric. – Jön három hazai mérkőzés egymás után, két bajnoki és egy kupa, és mindegyik nagyon fontos meccs lesz. A két bajnoki mérkőzésről, a PAFC és a Debrecen ellen szereznünk kell három-három pontot és akkor minden szempontból rendben leszünk.“





