Győztes csapaton ne változtass – tartja a futball egyik örökérvényű mondása, amelyet most Nebojsa Vignjevic is alkalmazott, hiszen Mezőkövesden ugyanazt a tizenegy játékost jelölte a kezdőcsapatba, akiket múlt vasárnap a Fehérvár ellen küldött pályára.
A tizenegy kispesti pedig – ahogyan azt kapusunk, Szappanos Péter prognosztizálta – türelmesen játszott, igyekezett kézben tartani a mérkőzést. Ez leginkább a labdabirtoklási fölényben mutatkozott meg, több mint két perc telt el, mire a házigazda először birtokolhatta a labdát, és a folytatásban is hasonlóképp alakult a találkozó. A mieink nyugodtan, türelmesen járatták a labdát, keresve a rést a mezőkövesdi védelmen, riválisunk azonban stabilan futballozott, így Hidi Patrik távoli lövését leszámítva komoly lehetőség nélkül telt el az első húsz perc.
A 21. percben aztán Tordai Árpádnak kellett bizonyítania, hogy a Mezőkövesdnek Szappanos Péter után is van jó kapusa, a hazai kapuvédő Batik Bence remek lövése után tolta bravúrral oldalra a labdát. Ezt akkor még nem tudhattuk, de Batik lövése volt az első félidő legnagyobb helyzete, mert bár ment előre a csapat, újabb nagy lehetőséget már nem sikerült kialakítani – kiharcoltunk öt szögletet, a mezőkövesdi védelem azonban nem hibázott –, igaz, a túloldalon is csak Andrej Lukic közepesen veszélytelen fejesét írhattuk fel a „lehetőségek“ rubrikába.
A térfélcserét követően megélénkült az addig komótos mérkőzés, Besirovic és a kövesdi Lukic is nagy helyzetbe került, ketten együtt összesen tizenegy méternyi távolságról próbálkoztak, Szappanos Péter azonban mindkétszer a legjobb ütemben tette a labda útjába a lábát, illetve a kezét, így maradt a nulla nulla.
Sőt, nemcsak az 51. hanem a 61. percben sem változott az eredmény, noha szinte már gólt kiáltottunk. Tamás Krisztián lapos beadása végül Nenad Lukicot találta meg, aki 12 méterről lőtt, Tordai védett nagyot, az elé pattanó labdából pedig Nagy Dominik négy méterről a kapufát találta el, majd végül a labda helyett ő maga kötött ki a hálóban.
A kimaradt helyzetünk után ismét a kövesdiek veszélyeztettek, Andrej Lukic fejesét Zsótér Donát mentette a gólvonalról, egy percre rá pedig Cseri Tamás lőtt mellé, bár Szappanos jó irányba vetődött, de nem kellett hárítania.
Ekkor már a Zsótért váltó Thierry Gale is pályán volt, a barbadosi szélső remekül emelt a védők között Dejan Drazic elé a 76. percben, ő azonban fölé lőtt, igaz, a játékvezető (a visszajátszás alapján minimum véleményesen) lest jelzett.
Bő negyedórával később aztán kiderült, hogy ez volt a találkozó utolsó nagy helyzete, mert ugyan a hajrában még próbálkoztak a felek, a ráadásban Lukic elől mentettek a védők, majd a csereként beállt Zinédine Machach középre tartó lövése zárta a mérkőzést, amelynek krónikájához még hozzátartozik, hogy Albi Doka és Mohammed Kadiri is debütált a mezőnyfölényben futballozó, de gól nélkül maradó Honvéd mezében.
Nebojsa Vignjevic és Supka Attila ötödik egymás elleni meccsén negyedszer született nulla nullás döntetlen, csapatunk pedig ebben a szezonban először nem kapott gólt idegenben (összességében a második kapott találat nélküli találkozónk volt ez), s először ikszeltünk Mezőkövesden a párharc tízmeccses idegenbeli története során.
OTP BANK LIGA, 21. FORDULÓ
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–0
Mezőkövesd, Városi Stadion, 900 néző
V: Csonka Bence (Bornemissza N., Medovarszki J.)
Mezőkövesd: Tordai – Farkas D., A. Lukic, Bilali, Vadnai – Karnitski, Besirovic (S. Drazic, 89.), Qaka (Cseke, 62.) – Babati (Kis, 62.), Jurina, Cseri (Ikenne-King, 78.)
Vezetőedző: Supka Attila
Honvéd: Szappanos – Petkovic (Doka, 89.), Batik, Lovric, Tamás K. – Petrusenko, Hidi (Kadiri, 89.) – Nagy D. (Machach, 89.), Zsótér (Gale, 68.), D. Drazic – N. Lukic
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic





