Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Légiósként érkezett, legendaként búcsúzott

Légiósként érkezett, legendaként búcsúzott

Club

Published: 05/20/2024, 10:40 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

A visszavonuló Ivan Lovric utoljára vezette ki a társakat a pályára

Rendhagyó módon a Budapest Honvéd–Gyirmót meccs után olyan játékost is megszólaltattunk a bajnoki kapcsán, aki nem játszott a találkozón, mégis fontos szereplője, sőt, főszereplője volt a vasárnapi napnak. Ivan Lovric utoljára vezette ki a társakat a pályára, majd a kezdőrúgást követően felült a lelátóra és onnan figyelte a mérkőzést. Látszott rajta, hogy együtt él a játékkal, bosszankodott a kihagyott helyzeteknél és elégedetten csapott a levegőbe a kispesti góloknál.

Még ha nem is játszottál ez a meccs rólad is szólt. Jól láttam, hogy kissé párás volt a tekinteted a búcsú pillanataiban?
Nem tagadom kicsit elérzékenyültem, amikor láttam a szurkolók kiírását, majd a kivetítőn a régi játékostársak, barátok üzeneteit. Nagyon megható búcsúztató volt, ez a nap életem végéig szép emlék lesz. Köszönöm mindenkinek azt a sok szeretetet, amit ezúttal is kaptam.


Hogy láttad a találkozót a lelátóról?
Még mindig szokatlan a lelátóról nézni a meccset. Hiába volt több helyzetünk, buta gólokat kaptunk és kétgólos hátrányba kerültünk. Pozitív változást a hajrá hozott, amikor szépítettünk. A cserék után jobban játszottunk, bár sok helyzetet kihagytunk, de végül sikerült az egyik pontot megmentenünk.

Milyennek láttad az utódok, Szabó Alex és Pekár István játékát?
Mindketten nagyon fiatalok, sokat kell még dolgozniuk, de úgy látom jó úton haladnak. Az edzéseken szorgalmasan, keményen kell dolgozniuk, a meccseken lelkesen, alázatosan kell futballozniuk és akkor szép karriert futhatnak be.

05/20/2024, 10:40 AMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club