Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Lelkileg is megterhelő volt”

„Lelkileg is megterhelő volt”

Club

Published: 05/21/2021, 11:17 AMReading time: 3 min

Hidi Patrik csalódásként tekint az elmúlt szezonra, de méltó célokért küzdene a következőben

Május 8-án játszotta utolsó bajnoki mérkőzését a Budapest Honvéd, amely a bennmaradást jelentő 10. helyen zárta a 2020/2021-es szezont. Csapatkapitányunk, Hidi Patrik nem titkoltan rossz szájízzel gondol vissza az elmúlt egy évre, ugyanakkor vallja, nem szabad hagyni, hogy ez befolyással legyen a következő idényre. 


Eltelt egy kis idő a Ferencváros elleni bajnoki zárás óta. Nagy kő esett le a szívetekről, amikor véget ért ez a nehéz szezon?

A Budafok meccs után is éreztem már a megkönnyebbülést, de rajtam leginkább a Fradi meccs után jött ki az, hogy mennyire is vagyok csalódott a szezont illetően. Nyilván az idény közben is megvolt bennem ez az érzés, de talán most, a szünet alatt csapódott le bennem ennek az egész évnek a nehézsége. Igazából azt gondolom, már nem szabad foglalkoznunk vele, de az biztos, hogy nagyon sok mindenben kell javulnunk a következő szezonra. 

Mint például?

Nyilván nehéz egy konkrét dolgot felhozni, mert sok összetevője van ennek. Az egész év során folyamatosan úgy kaptunk ki, hogy csak pici dolgokon múlt a siker, többször az utolsó percben kaptunk gólt, szóval a meccs végi koncentráció az egyik ilyen, amiben javulnunk kell. Leginkább azonban abban, hogy vissza kellene térnünk a győztes útra, elhinnünk, hogy jó csapatunk van, és ilyen jó csapatként még inkább együtt kell dolgozni. Akkor sokat tudunk tenni azért, hogy tényleg a klubhoz méltó szezont tudjunk futni. 


Koronavírus, két edzőváltás, sérülések – a felsoroltakból talán egy is elég lenne, hogy nehéz helyzetbe sodorjon egy csapatot. 

Igen, de alapból rosszul indítottuk a szezont. Utána pedig, amikor már úgy éreztük, hogy kilábalhatunk a rossz kezdésből, megérkezett a koronavírus és a csapat nagy része nem tudott velünk lenni. Ráadásul elég sokáig, hiszen heteket kellett kihagynia azoknak, akik elkapták, kevesen vagyunk, akik nem estek át rajta. Az edzőváltásokban pedig nyilván minden játékosnak megvan a saját felelőssége, mindenkinek el kell gondolkoznia, hogy nemcsak csapatként, hanem egyénileg is mit tud majd jobban hozzátenni a következő szezonban. 

Rajtad mekkora volt a teher csapatkapitányként, hogy átsegítsd a többieket ezen a nehéz időszakon?

Nehezebb volt ez a szezon, mint amikor kupát vagy bajnokságot nyertünk, hiszen akkor nem voltak ilyen problémáink, csapatkapitányként sem kellett ekkora terhet cipelni. Ez az idény nemcsak fizikálisan, de lelkileg is eléggé megterhelő volt nekem is, azonban azt gondolom, hogy ez mindenkire igaz. A legnagyobb szerepe az edzőnek van abban, hogy összefogja a csapatot, de azért igyekeztünk hozzátenni a magunkét, nemcsak én, a csapatkapitány-helyettesek is. Mindenkinek van ebben munkája. 

Végig hittetek a bennmaradásban vagy volt olyan pillanat, amikor elbizonytalanodtatok?

Végig hittünk benne, de a Paks meccs után látszott mindenkin, hogy végleg leesett ez az egész. Akkor éreztem igazán a csapaton azt, hogy érzi a bajt. A Kövesd és a Budafok ellen már láthattuk is erre azt a reakciót, ami elvárható volt. Talán jöhetett volna előbb is ez a felismerés, akkor talán a bennmaradást is hamarabb bebiztosíthattuk volna, de akkor is ugyanilyen csalódást keltő lett volna a szezon, mint ahogyan végül alakult.

Van azért pozitívum, amire szívesen gondolsz vissza, amiből lehet tovább építkezni?

Őszintén szólva, nem sok volt, tényleg nagyon nagy csalódás volt ez mindannyiunk számára. De talán az, ahogy próbáltunk optimisták maradni még akkor is, amikor tudtuk, hogy nagyon kevés az, amit addig letettünk az asztalra, és ahogy csapatként próbáltunk ezen átlendülni, az pozitívum lehet.


Több szempontból is szokatlan szezonon vagyunk túl a koronavírusnak köszönhetően, hiszen szinte a teljes évet a szurkolók nélkül kellett végigküzdeni. Milyen érzés volt újra látni őket a bajnokság végén?

Igen, nyilván ez sem segített minket, hogy a szurkolóink nélkül maradtunk, hiszen ők mindig átsegítettek minket a holtpontokon, mindig biztattak minket, bárhová mentünk, jöttek velünk. Nagyon örültem neki, hogy az utolsó két fordulóban kint voltak és szurkoltak nekünk, még így is, hogy tudjuk, elégedetlenek voltak a játékunkkal és csalódást okoztunk nekik. Mindenképpen azon leszünk, hogy a következő szezonban ez ne így legyen. 

Ez a szezon minden korábbinál hosszabbnak tűnt, most viszont egy elég hosszú, közel egyhónapos szünet áll rendelkezésetekre a felkészülésig. Te mire fordítod majd ezt a pihenőt?

Mindenképpen megpróbálok kikapcsolódni, hogy a felkészülést már tiszta fejjel tudjam elkezdeni, és szerintem mindenki hasonlóan tesz majd. Két hetet teljes pihenéssel töltünk, a szünet második felében azonban már elkezdünk egyéni edzésprogrammal készülni. A családommal nem tervezünk utazást, nemcsak a vírus miatt, de azért sem, mert július 1-re várjuk a második gyermekünket, így ez köti le minden figyelmünket. Azt már tudjuk, hogy fiú lesz, de nevet még nem találtunk, úgyhogy ez lesz a szünet egyik legnagyobb feladata. (nevet) Amikor pedig elkezdjük a felkészülést, meg kell próbálnunk nem arra gondolni, hogy milyen szezon van a hátunk mögött, hanem arra építkezni, hogy milyen szezonunk lehet. Újra a szurkolóink előtt tudunk majd játszani, ráadásul újra otthon, a megújult Bozsik Arénában, ez mindenképpen motivációt jelent bárkinek, aki pályára lép majd. Szeretnénk a bajnokságban sokkal-sokkal előrébb végezni és újra olyan célokért küzdeni, ami méltó a klubunkhoz, méltó a címerhez és amivel elégedettek lehetnek a szurkolók.

05/21/2021, 11:17 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club