Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lezárt ügy

Lezárt ügy

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Elnézést kért a DVTK a szombati meccsen történtek miatt

Paprikás hangulatban ért véget a szombati DVTK–Budapest Honvéd FC OTP Bank Liga-mérkőzés, amely hat gólt és két kiállítást is hozott, és 4–2-es kispesti sikerrel zárult. A mérkőzést követő interjúkra a járványügyi szabályozások miatt új helyszínen, az egyik szektor előtt került sor, amely során a hazai szurkolók inzultálták az interjút adó Gazdag Dánielt és klubunk sajtófőnökét, Rác Benedeket, s emiatt az interjú félbe is szakadt.

„A DVTK rendkívül sajnálja a történteket és elnézést kér Gazdag Dánieltől, Rác Benedektől, a vendég Budapest Honvédtől, valamint az M4 Sport televízió munkatársaitól, de ezzel egy időben kérvényezzük, hogy az MLSZ jelenleg érvényes előírásai miatt vizsgálják felül a pálya széli interjúk készítésének gyakorlatát” – nyilatkozta Világi Péter, a DVTK kommunikációs és marketing igazgatója a miskolci együttes honlapján megjelent cikkben.

Klubunk részéről lezártnak tekintjük a meccs után történteket, hozzátéve, hogy szerencsére a szurkolók távozása után az interjúk is rendben elkészültek, amiért köszönjük a DVTK segítségét.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club