Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lipták grundtól a világhírnévig

Lipták grundtól a világhírnévig

Club

Published: 04/01/2021, 12:05 PMReading time: 2 min

Kilencvennégy éve született Puskás Ferenc

A Bozsik Aréna tőszomszédságában, ott, ahol a lepel alatt megbújó oroszlán éppen ugrásra készül, ott álltak valamikor a városi házak, melynek egyik lakója volt a Puskás család. 1927. április elseje nagy nap volt a família életében, ezen a napon született a kis Puskás Feri.

Öcsit, ahogy a családja hívta, 16 év múlva már egy ország ismerte, és néhány év múlva a világ is csodájára járt a kispesti futball-zseni tudásának.

A kis Puskást hamar hatalmába kerítette a labda, édesapját idősebb Puskás Ferencet, aki a Kispest csapatát edzette rendszeresen elkísérte a tréningekre és ha már ott volt játszott is a labdával. Hamar feltűnt, hogy a pöttöm legényke jó barátságban van a labdával. Innen egyenes út vezetett a KAC kölyökcsapatába.

Még nem volt abban a korban, hogy leigazolja őt a Kispest, ezért eleinte álnéven játszott a nála idősebbek között, majd 16 és fél évesen mutatkozott be a KAC első csapatában. 18 évesen húzta magára először a címeres mezt, és mindössze 12 percre volt szüksége, hogy megszerezze első gólját a válogatottban. A nemzeti tizenegyben 85 meccsen 84 gólt szerzett. A magyar válogatottban ennél több gólt azóta sem lőtt senki.

A pályafutása vége felé közeledő zseni, 1956 után emigrációba kényszerült. A súlyfelesleggel Madridba érkező Puskás rengeteg edzéssel újra formába hozta magát és a Real Madridban másodvirágzását élve sikert sikerre halmozott.


Élete utolsó szakaszában visszatért szülőföldjére Magyarországra és szűkebb hazájába Kispestre. Mit jelentett neki Kispest? Erről egyszer így beszélt egy interjúban:

„Megfordult a fejemben, hogy ebben a kispesti sugárútban benne van szinte az egész életem. Gyermekkoromban még Sárkány utcának nevezték, később már Szent Imre herceg útnak hívták, végül az újabb keresztelő után lett Ady Endre út. A végén pedig ott a pálya, a csodálatos meccsek helyszíne, no meg a temető, ahol oly sok barátom nyugszik.”

Kilencvennégy évvel ezelőtt, 1927. április 1-én futballzseni született. A mi futballzsenink.

Kispest és Magyarország büszkesége, Puskás Öcsi.

04/01/2021, 12:05 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club