Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Magabiztos győzelem

Magabiztos győzelem

Matches

Published: 02/03/2024, 10:33 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

3–0-ra verte az Issimót második csapatunk

Benkő László duplájával és Sebestyén Márk góljával 3–0-ra nyert negyedik felkészülési mérkőzésén második együttesünk a BLSZ I-es Issimo SE ellen.

A fiatalok már a 3. percben megszerezték a vezetést, a téli felkészülés során az Ajka ellen az első csapatban is játszó Benkő góljával, aki két védő közül kiugorva vezette kapura a labdát és lőtte azt a hosszú alsóba. Szélsőnknek 13 perc kellett az újabb találathoz, ekkor egy labdaszerzést követő gyors akció után mutatta magát üresen a kapu előterében, az érkező labdát pedig a bal alsóba gurította.

A második játékrészben több helyen változtatott vezetőedzőnk, Kurucsai Milán, aki Sebestyén Márknak is lehetőséget adott, a 17 esztendős támadó pedig meg is hálálta a bizalmat, hiszen az 59. percben egy eladott labdára lecsapva szerezte meg a mérkőzés harmadik, s egyben utolsó találatát.

Csapatunkra a bajnokság folytatása előtt is nagy feladat vár, hiszen a keret nagyját alkotó U19-es korosztály Olaszországban, a Viareggio Kupán szerepel, a felkészülést pedig a III. kerület ellen találkozó zárja február 24-én.

Kurucsai Milán: – Két vegyes csapat játszott nálunk egy-egy félidőt, megpróbáltunk mindenkinek lehetőséget biztosítani. A mérkőzés során az volt a célunk, hogy magas tempóban a lehető legtöbb helyzetet dolgozzunk ki és gólokat szerezzünk. Az első félidőben volt egy jó 25-30 percünk, rengeteg jó mélységi futást, oldalváltást mutattunk be, be is fejeztük az akciókat. Örömmel láttuk a játékosokon az igyekezetet, sok mindent láttunk viszont az edzésekről! Amit a második játékrészben láttam, az kevés. Nem játszottunk elég rámenősen, nem törekedtünk a gólra, nem éreztem a játékosokon, hogy meg akarjuk mutatni magunkat. Ettől függetlenül fontos, hogy győztünk és az, hogy magabiztosan hoztuk a meccset, ezen az úton kell tovább haladnunk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD II–ISSIMO SE 3–0 (2–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Benkő (3., 16.), Sebestyén (59.)

Honvéd II: Molnár M. – Babulják, Nagy Z., Kaczvinszki, Kis K. – Pintér, Tóth L., Simon Sz. – Benkő, Hancz, Menyhárt
Csere: Megyeri (kapus), Bakó, Sebe, Kubitsch, Horváth B., Polák, Szabó B., Kalocsány, Gyenes, Sebestyén

Vezetőedző: Kurucsai Milán

02/03/2024, 10:33 PMMatches

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Confident Victory Against BKV Előre

Confident Victory Against BKV Előre

Our second team secured a commanding 5–1 victory over BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/30/2026 | Second team

Back at Home – Hosting BKV Előre on Sunday

Back at Home – Hosting BKV Előre on Sunday

On Sunday from 11:00 AM, our second team will host BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/24/2026 | Second team

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy