Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Magyarnak lenni, itt, Kispesten

Magyarnak lenni, itt, Kispesten

Club

Published: 04/01/2022, 11:10 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Immár Puskás Ferenc unokája és dédunokája is hazánk állampolgára

Bár reméljük, szombaton is lesz okunk az örömre a Bozsik Arénában, klubunk stadionjában már péntek este is különleges esemény zajlott, hiszen ünnepélyes keretek között kapott magyar állampolgárságot legendánk, Puskás Ferenc unokája, Damborena Puskás Mária Réka, illetve dédunokája, De Juan Damborena Ane.

„Hogy is kezdjem – vett egy nagy levegőt Damborena Puskás Mária Réka. – Először is nagyon köszönöm, köszönjük a magyar állampolgárságot, nagyon örülünk neki, annál is inkább, hogy Kispesten került erre sor, ahonnan a nagypapám karrierje indult. Elérzékenyültem, és tudom, hogy ha a nagypapám most ezt látja, akkor ugyanolyan boldog, ahogyan mi is. Köszönöm mindenkinek, és remélem, hogy sokszor jövünk még vissza.“

A magyar állampolgárságot igazoló okiratot Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere adta át, aki beszédében elmondta, személyesen ragaszkodott ahhoz, hogy a Bozsik Aréna legyen az ünnepi esemény helyszíne, innen indult ugyanis világhódító útjára Puskás Ferenc.

„Alfredo Di Stefano azt mondta róla, hogy játékosként és emberként is tízes volt. Minden magyarnak segített, olyan volt a magyaroknak, mint egy nagykövet – mondta Szijjártó Péter. – A haza szeretetét átörökítette az utódaira is, ha nem így tett volna, akkor nyilvánvalóan ma Réka és Ane nem lenne itt velünk az új Bozsik Arénában és nem üdvözölhetnénk két új honfitársunkat. Kedves Réka és kedves Ane, Isten hozta Önöket itthon, Magyarországon, a magyar állampolgárok között.“ 

Villogtak a vakuk és csillogtak a szemek az ünnepi pillanatok során, ahogy végignéztünk a Bozsik Aréna VIP-termén, csupa ismerős és mosolygós arcot láttunk, s bizony, a (Külügyminisztérium meghívására érkező) résztvevők listája is méltó volt az alkalomhoz. A teljesség igénye nélkül itt volt Esterházy Márton, Pisont István, Dajka László, az olimpiai bajnok úszó, a MOB elnökségi és a NOB sportolói bizottságának tagja, Gyurta Dániel, az első csapatunk képviseletében Baráth Botond, Batik Bence és Hidi Patrik, továbbá több akadémistánk is részese lehetett a különleges estének.

Itt Kispesten, ahol 95 évvel ezelőtt megszületett Puskás Ferenc, s ahonnan világhódító útjára indult a Száguldó Őrnagy.

04/01/2022, 11:10 PMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club