Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Maximumot kell nyújtani

Maximumot kell nyújtani

Academy

Published: 03/05/2022, 03:14 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Szűcs Tamás szerint második csapatunk nyerhet az éllovas Kozármisleny otthonában

Az U17-es válogatott március 24. és 30. között az elitkörben lép pályára, hogy kivívja a továbbjutást az Európa-bajnokságra, az utolsó összetartáson, február közepén a mieink Svájc ellen egy győzelmet és egy döntetlent értek el Spanyolországban. Szűcs Tamás, a nemzeti együttes és második csapatunk alapembere a nyertes meccsen egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből. Fiatal támadónk szerint a remek teljesítmény olyan pozitív tapasztalatokat adott, melyekből lehet építkezni a jövőre nézve.

„Tökéletes volt ez a felkészülés az elitkör előtt – számolt be a spanyolországi válogatott edzőtáborról Szűcs Tamás. – A svájciaknak nagyszerű keretük van, ezt a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, nem véletlen nyerték meg ősszel a selejtezős csoportjukat, ezért különösen nagy öröm, hogy meg tudtuk verni őket. A saját játékommal is elégedett voltam, tizenegyesből betaláltam, illetve egy asszisztot is adtam, szeretnék hasonlóan teljesíteni márciusban a kvalifikáció második körében.”

Ahol Hollandiában lép majd pályára az U17-es válogatott, amely a házigazdák mellett Görögországgal és Szlovákiával mérkőzik meg annak reményében, hogy részt vegyen a 2022-es kontinensviadalon.

„Mindhárom ellenfelünk komoly játékerőt képvisel – mondta a 17 éves támadónk. – Mindent megteszünk annak érdekében, hogy kijussunk az Eb-re, úgy érzem, hogy tényleg nagyon összeállt a csapat és képesek lehetünk arra, hogy továbbjussunk.”

Szűcs nemcsak a válogatottnál, hanem Kispesten is remekül teljesít, ennek eredményeképpen bemutatkozhatott már az élvonalban novemberben, illetve többször edzett együtt az első kerettel. A folyamatos meccsterhelést egyelőre a második csapatnál kapja meg, de elmondása szerint itt remek lehetőség van a fejlődésre, ezt azok is segítették az elmúlt mérkőzéseken, akik az NB I-es csapattól érkeztek.

„Nem alakultak úgy az utóbbi időben az eredmények, ahogy azt szerettük volna – értékelte a tavaszi szezont tehetségünk. – Szeretnénk már nyerni, szükségünk van a pozitív élményekre, hogy lendületet szerezzünk belőle a továbbiakra. Sokat jelentett, hogy az első keretből csatlakoztak hozzánk az utolsó két összecsapáson, hiszen a tapasztaltabb játékosok a pályán és azon kívül is adnak tanácsot, hogyan cselekedjünk a különböző szituációkban, aminek köszönhetően pedig jobb futballistákká válunk.”

Vasárnap ahhoz a listavezető Kozármislenyhez látogatnak a mieink, amely még nem szenvedett vereséget a jelenlegi idényben, 23 mérkőzés alatt 49 gólt lőtt és tízet kapott összesen, emellett öt pont az előnye a második Dunaújvároshoz képest. Ősszel szoros találkozón 3–2-re tudott győzni a baranyai megyei rivális, a vereség ellenére azonban kiemelendő, hogy a kispestieken kívül csak a Dabas tudott legalább kétszer betalálni az éllovas kapujába a bajnokságban.

„A szeptemberi meccsből ki lehet indulni ebből a szempontból – utalt mosolyogva az első találkozón lőtt két gólra Szűcs Tamás. – Az is egy jó kiindulópont, hogy idegenben ebben a szezonban jobb a csapat mérlege, mint hazai pályán. Nagyon erős együttes a Kozármisleny, amellett, hogy első a tabellán, még ki sem kapott a bajnokságban, azonban tudjuk, hogy minden sorozat véget ér egyszer és reméljük, képesek leszünk elhozni a három pontot, ehhez viszont mindenkinek a maximumot kell nyújtania”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 24. FORDULÓ

HR-RENT KOZÁRMISLENY–BUDAPEST HONVÉD FC II

Kozármislenyi Stadion

Március 6., vasárnap, 16:00

V: Borbás Bottyán Aurél

03/05/2022, 03:14 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy