Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Maximumot nyújtani

Maximumot nyújtani

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Nehéz mérkőzésre számít Hidi Patrik a Fehérvár ellen

Vasárnap újra az OTP Bank Ligában harcol a pontokért a Budapest Honvéd, a 7. fordulóban a jelenleg második helyen álló MOL Fehérvár együttesét fogadjuk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Hidi Patrik szerint felkészülten várja a találkozót a csapat és motiváltan lépnek majd pályára, hogy a Diósgyőr és a Zalaegerszeg után újabb győzelmet zsebelhessenek be.

„Úgy gondolom, ki tudtuk használni ezt a rövid bajnoki szünetet, belefért egy kis pihenés is, de keményen dolgoztunk – tekintett vissza csapatkapitányunk a Fehérvár elleni meccshez vezető útra. – Az első hetet a Zalaegerszeg elleni meccs után megnyomtuk, több nap is volt két edzésünk. Fontos volt, hogy a válogatottban szereplő játékosokat leszámítva teljes kerettel tudtunk készülni. Sokat dolgoztunk azon, hogy ki tudjuk javítani a hibáinkat, a hétvégi meccshez közeledve pedig a frissítésen volt a hangsúly. Remélem, hogy vasárnap megmutatkozik az eredménye is a munkánknak, szeretnénk most már itthon is nyerni.”

Hidi Patrik elárulta, nagy szüksége volt a csapatnak a zalaegerszegi győzelemre, hiszen a sikerélmény sokat dobott a hangulaton. Ugyanakkor kiemelte, nem kényelmesítheti el a társaságot a három pont, javítani szeretnének ugyanis a tabellán elfoglalt pozíción, éppen ezért sok munkát fektettek abba, hogy tovább csiszolják a játékot, amit a Fehérvár ellen kamatoztatna a társaság.

„Ismerjük az ellenfelünket, nem véletlenül álltak a forduló előtt a tabella elején, hiszen nagyon jó csapatról beszélünk, nagyon jó játékosokkal – mondta az aktuális riválisról Hidi Patrik. – Nehéz meccsre számítok, bár ebben a tizenkét csapatos bajnokságban igazából nincs is olyan, hogy könnyű meccs. A Fehérvár ellen persze mindig nehezebb játszani, de felkészültünk belőlük és a maximumot szeretnénk nyújtani. A védekezés lehet az egyik kulcsa a találkozónak, és természetesen az, hogy nagyobb százalékban tudjuk befejezni a kialakított helyzeteinket. Ez a Zalaegerszeg ellen már jól sikerült, bízom benne, hogy vasárnap is ezt a formánkat tudjuk nyújtani.”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club