Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Még tovább fejlődni - Videó!

Még tovább fejlődni - Videó!

Matches

Published: 11/26/2023, 03:23 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Hancz Domink ugyan szépített, de egyenlíteni nem tudtunk a Füzesgyarmat ellen

A szezon utolsó bajnoki meccsén a Füzesgyarmat volt a második csapatunk vendége, riválisunk pedig nagy iramban, több helyzetet kidolgozva kezdte a kispesti találkozót, a nyomás pedig a 13. percben érett góllá: egykori akadémistánk Szabó Bence a bal szélről cselezte be magát a kapunk elé és lőtte ki a hosszú alsót (0–1).

Szűk negyedórával később megduplázta az előnyét a Füzesgyarmat Sándor Raul találatával, de erre a találatra gyorsan válaszolni tudtunk. Hancz Dominik a 32. percben Polák Kevin passzát vette át a tizenhatos előterében, majd kapura fordult és a jobb sarokba emelte a labdát (1–2).

A folytatásban már sokkal kiegyenlítettebb játék folyt mezőnyben, helyzetekig mégsem jutott egyik fél sem, így nem változott az eredmény.

A térfélcserét követően sikerült felpörögnünk, a második félidő negyedik percében Nagy Zoltán csúsztatása kerülte el centikkel a vendégkaput. A 70. minutumban a bal szélen vezettünk ígéretes akciót, egy ívelés után Hancz Dominik tette a hosszún érkező Benkő László elé a labdát, sajnos szélsőnk centikkel lemaradt, így kirúgással folytatódott a találkozó. Hét perccel később ismét Hancz Dominik előtt adódott helyzet, támadónk egy szitáló labdára csaphatott volna le, azonban késett egy ütemet, így odalett a lehetőség.

Az utolsó negyedórában rutinosan védekezett a Füzesgyarmat, nem is tudtunk már helyzeteket kialakítani, a vendégek megőrizték előnyüket és három ponttal távoztak Kispestről.

Kurucsai Milán: – Ismertük az ellenfelünket, tudtuk, hogy a Füzesgyarmat a saját térfelén fog védekezni és a mi feladatunk az lesz, hogy azt feltörtjük, azonban sajnos azzal is tisztában voltunk, hogy a labdavesztéseket és hibákat könyörtelenül megbüntetik, ami kétszer meg is történt. Örültünk a szépítőgólnak, a szünetben megpróbáltuk felrázni a srácokat, ez sikerült is, de sajnos a jobb játékhoz gól nem párosult. Augusztusban már összecsaptunk mostani vendégünkkel, így egy értékmérő volt számunkra a meccs, hogy mennyit fejlődött a csapat. S bár ezúttal is kikaptunk, a fiataloknak azonban több játékperce lett, tapasztaltabbak lettek, de még több rutint kell szerezni, hogy több pontot gyűjtsünk, hogy eredményesebbek hozzuk le a meccseket. Emelt fővel kell továbbmenni, biztos vagyok benne, hogy a tavasszal az ilyen mérkőzéseket pontokkal fogjuk zárni.

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 17. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–FÜZESGYARMATI SK 1–2 (1–2)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Horváth Patrik (Keszthelyi, Blum)
G: Hancz (32.) ill. Szabó B. (13.), Sándor R. (27.)

Honvéd: Molnár M. – Vojtko, Zsigmond (Horváth B., 20.), Kaczvinszki, Nagy Z. – Polák (Koszovscsuk, a szünetben), Pintér M., Simon Sz. (Gyenes, 68.) – Benkő (Bakó, 74.), Hancz, Balogh Zs. (Tóth L., a szünetben)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Füzesgyarmat: Fildan – Soós, Csáki, Mező, Pinte K., – Kis Sz., Bartók (Kiss P., 50), Bódis – Szabó B., Szakács, Sándor R.
Vezetőedző: Szabados Tamás

11/26/2023, 03:23 PMMatches

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Confident Victory Against BKV Előre

Confident Victory Against BKV Előre

Our second team secured a commanding 5–1 victory over BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/30/2026 | Second team

Back at Home – Hosting BKV Előre on Sunday

Back at Home – Hosting BKV Előre on Sunday

On Sunday from 11:00 AM, our second team will host BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/24/2026 | Second team

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy