Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megfelelő mentalitással

Megfelelő mentalitással

Matches

Published: 04/29/2022, 07:17 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Javítani kell a gyirmóti bajnoki után

Négy mérkőzés van még hátra az aktuális szezonból, csapatunk kétszer itthon, kétszer pedig Fejér megyében lép pályára, s ebből a „négyes befutóból“ először a Kisvárda elleni hazai találkozó következik, amelyre anyák napja alkalmából nemcsak a 18 éven aluliak, hanem a hölgy kísérők is ingyenesen jöhetnek a Családi szektorba.

„Kár lenne szépíteni, az előző mérkőzésünk nem sikerült jól, viszont muszáj előrenéznünk ebben a helyzetben – mondta Nebojsa Vignjevic vezetőedző, aki éppen a Kisvárda ellen debütált klubunk kispadján. – Mindennek az alapja, hogy fussunk és küzdjünk, mert lehet taktikai, vagy technikai hibákat elkövetni, ezeket analizáljuk és elemezzük, viszont annak egyértelműnek kell lennie, hogy mindig úgy menjünk fel a pályára, hogy a legjobbunkat kell nyújtani. Úgy látom, időnként elfelejtjük ezeket az alap dolgokat és nincs meg a megfelelő harci szellem, ezek hiányában azonban nem lehet játszani ezt a sportágat. A sikerhez szükséges mentalitással kell futballozni és meg kell találni azokat a játékosokat, akik akarnak küzdeni. Lehet jól, vagy rosszul játszani, de mindent bele kell adni. Főleg egy olyan csapattal szemben, mint a Kisvárda, amely szervezett, karakteres együttes, mentálisan erős, minőségi játékosokkal, ráadásul harcban van a második helyért. Azonban képesek vagyunk a sikerre, amihez változtatnunk kell. Azt az attitűdöt akarom látni, amit a Fradi ellen mutattunk és akkor lehetünk eredményesek a Kisvárda ellen.“

04/29/2022, 07:17 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches