Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megfelelő terhelés

Megfelelő terhelés

Matches

Published: 10/09/2021, 05:15 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Eppel Márton örül, hogy ismét eredményes tudott lenni

Péntek délelőtt kooperációs partnerünk, a Siófok ellen lépett pályára a Budapest Honvéd, ahol 3–0-s győzelmet aratott csapatunk. Az együttes első találatát Eppel Márton szerezte, aki a jelenlegi idényben legutóbb a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-mérkőzésen volt eredményes, most pedig gyarapította góljai számát, ami mindenképpen önbizalmat adhat játékosunknak.„Ha az eredményt és a játékot nézzük, elégedettek lehetünk – értékelt a mérkőzés után az első találat szerzője, Eppel Márton. – Örülök nagyon, hogy sikerült gólt szereznem, illetve annak, hogy akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak a bajnokságban, azoknak jutott most 60 perc, megfelelő terhelés volt. Természetesen próbáltunk mindent teljesíteni, amit vezetőedzőnk kért, örülök a sikernek, jól éreztem magam a pályán.”

A Honvéd színeiben eddig tétmeccsen 40 gólt szerző Eppel Márton azért is hajt az edzéseken, meccseken, hogy ismét az eredményes formáját tudja mutatni, ami lelkileg és fizikailag is szép feladat, amiből támadónk és a csapat is profitálhat. Ahogy az is inspiráló lehet, hogy Nenad Lukic már öt bajnoki gólnál jár, a támadók közötti versengés pedig előre viheti az együttest is.

 

„Remélem, hogy a mostani találatom pozitívan befolyásolja a játékperceimet a bajnokságban – mondta mosolyogva támadónk . – Jó verseny van köztünk Lukiccsal, viszont jelenleg ő előrébb tart, több gólja van, mint nekem, de azért dolgozom minden nap, hogy a következő meccsen, meccseken minél többet tudjak játszani. Amikor megkapom a lehetőséget, mindig próbálok élni vele, ez így lesz ezután is. Remélem, a Fehérvár ellen sikeres lesz a csapat és én is hozzá tudok járulni a jó eredményhez.”



10/09/2021, 05:15 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches