Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megfordítani a sorozatot

Megfordítani a sorozatot

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Bódog Tamás bízik abban, hogy a ZTE ellen megmutatkozik a befektetett munka eredménye

Az OTP Bank Liga 6. fordulójában a Zalaegerszeg otthonába látogat a Budapest Honvéd, a vasárnapi mérkőzésen pedig természetesen Bódog Tamás és Boér Gábor is saját csapata sikerét reméli. Olvassátok el a két szakember várakozásait a találkozó előtt!

Bódog Tamás: – Az Újpest elleni mérkőzésen mindenképpen csalódás volt a második félidő, amit szeretnénk kijavítani vasárnap, Zalaegerszegen. Azt a koncentráltságot, azt a futómunkát, amit az első 45 percben produkáltunk, tovább kell vinnünk, a második felvonásba is bele kell raknunk. A hibákat mindig ki kell elemezni, mert abból tanul az ember, ugyanakkor látni kell azt a munkát is, amit elvégez a csapat. Nagyon jól és intenzíven dolgoznak a játékosok, ahogy eddig is, remek hozzáállással végzik a feladatukat, és próbáljuk őket megerősíteni abban, hogy ha ennyi munkát beletesznek, akkor nem szabad elajándékozniuk egy-egy szituációt vagy mérkőzést, sokkal inkább ajándékozzák meg magukat ennek a munkának az eredményével, főleg, ha az már félig a kezükben van. Le kell tudnunk zárni egy mérkőzést, agresszívabbnak és tudatosabbnak kell lennünk kilencven percig, nemcsak az első félidőben.
Feltérképeztük a hétvégi ellenfelet, tudjuk, hogy mik az erősségei, és bízunk benne, hogy amit elterveztünk, meg tudjuk valósítani a pályán. A Zalaegerszeg jó periódusban van, a legutóbbi két győzelmével megvan az a pozitív lendülete, ami pillanatnyilag nálunk hiányzik, de szeretnénk egy győzelemmel megfordítani ezt a sorozatot.

Boér Gábor: – Senkit sem szabad, hogy megtévesszen a kispestiek tabellán elfoglalt helye, mivel az nem tükrözi hitelesen tudásukat, és mellékesen egy mérkőzéssel kevesebbet is játszottak. Élőben és felvételen is többször megtekintettem találkozóikat és rendkívül jó képességű a csapat. Úgy gondolom, a későbbiekben a bajnokság meghatározó klubjai közé tartoznak majd. Mi szeretnénk folytatni a sorozatunkat, hazai pályán mindenképp a három pont a célunk. Ez sok energiát követel, de továbbra is a ránk jellemző támadófutballal fogunk dominálni. Igazán kellemes gondokkal küzdhetek, mivel végre a teljes állomány a rendelkezésemre áll, így már a keret összeállításánál nehéz dolgunk van a szakmai stábbal.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club