Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megnehezítené az ellenfél dolgát

Megnehezítené az ellenfél dolgát

Academy

Published: 04/30/2022, 03:55 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Nagy Zoltán szerint a legjobbját kell nyújtania a csapatnak a sikerhez a Balassagyarmat ellen

Ugyan az előző idényben debütált második csapatunkban Nagy Zoltán, azonban az idei szezon az, ahol rendszeresen játéklehetőséghez jutott. Elmondása szerint kellett idő ahhoz, hogy felvegye a felnőttfutball ritmusát, viszont úgy érzi, összességében elégedett lehet a csapat és a saját tavaszi teljesítményével is.

„Nem úgy kezdtük ezt a félévet, ahogy szerettük volna, az elmúlt másfél hónapban viszont hat meccset is megnyertünk – értékelt Nagy Zoltán, aki tíz alkalommal lépet pályára idén az NB III-ban. – Idő kellett a csapatnak, hogy összeszokjunk, mert voltak változások a keretben télen. Úgy érzem, fejlődtem, amióta a második együttesnél vagyok, a felnőttfociban gyorsabbak és erősebbek az ellenfelek, de sikerült hozzászoknom ehhez.”

Valóban remek sorozatban vannak a mieink, hiszen áprilisban hat mérkőzésből ötször arattak sikert, ezáltal pedig a hangulat is sokkal jobb lett a tavaszi szezon kezdeti nehézségeihez képest. Védőnk szerint jót tett a csapatnak az, hogy sűrű volt a program és jöttek a találkozók egymás után, mert így jobban belehajszolhatja magát az együttes a győzelmi szériába és a hibákat is könnyebb javítani.

„Egyre jobban érezzük egymást a pályán, ezáltal jönnek az eredmények is – számolt be az elmúlt egy hónapról Nagy, aki nemcsak a Honvéd II fontos tagja, hanem az U18-as válogatottunk kapitánya is. – Keményen dolgozunk az edzéseken, illetve az összecsapásokon, ennek a gyümölcsét aratjuk most le. Labdarúgóként természetesen örülünk annak, hogy minél több meccset játszhatunk, különösen, ha nyerni is tudunk, mert az lendületet ad a továbbiakra, és tudjuk, hogy a sikerek ellenére egy pillanatra sem lankadhatunk, keményen kell dolgozni továbbra is.”

Szüksége is van a csapatnak a lendületre és a hitet adó sikerekre, hiszen a következő hét napban háromszor lép pályára a Honvéd II, először vasárnap a Balassagyarmat vendégei leszünk, majd szerdán a Makó látogat Kispestre, míg a következő vasárnap a Váccal mérkőznek meg a mieink. A balassagyarmatiak a téli idény végén a negyedik helyen tanyáztak nyolc pontra a második helyezettől, azóta pedig nagyszerű formába lendültek, tizenkét mérkőzésből kilencszer diadalmaskodtak a tavaszi szezonban és már két pont az előnyük a harmadik pozícióban lévő Dunaújvároshoz képest.

„Szeretnénk megnehezíteni ellenfelünk dolgát vasárnap – tért rá a hétvégi találkozóra 18 éves hátvédünk. – A lehető legjobban kell teljesítenünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk, de nem lesz könnyű dolgunk, hiszen remek együttes a Balassagyarmat. Kiváló alkalom a tabellán elől lévő riválisok ellen játszani, mert egyrészt felmérhetjük a tudásunkat, másrészt pedig rengeteget tanulhatunk ezekből az összecsapásokból és fejlődhetünk is általuk.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 33. FORDULÓ

BALASSAGYARMATI VSE–BUDAPEST HONVÉD FC II

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont

Május 1., vasárnap, 17:00

V: Újhelyi Tamás

04/30/2022, 03:55 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy