Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megvolt az esélyünk

Megvolt az esélyünk

Club

Published: 09/12/2021, 03:24 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Ivan Lovric három sikerrel feledtetné a Ferencváros elleni vereséget.

Utólag mondhatjuk, rosszkor jött a válogatott szünet – két győzelmet követően egy nullás vereséget szenvedett a címvédő Ferencváros ellen a Budapest Honvéd. Pedig csapatunknak minden esélye meglett volna az egyenlítésre, hiszen Botka Endre kiállítása miatt nagyjából 70 percet emberelőnyben játszott a kispesti gárda, amely a második félidőben benyomta a kapu elé ellenfelét. Hiába, a Fradi megőrizte előnyét.

„Az első félidőt teljesen elrontottuk, túlságosan visszahúzódtunk, elöl pedig nem volt megfelelő a játékunk – értékelt csalódottan a lefújást követően Ivan Lovric. – A szünetben mondta is a vezetőedzőnk, hogy váltanunk kell, muszáj bátrabban futballoznunk. A második játékrészben emberelőnyben nyomtunk végig, volt két-három helyzetünk, de nem volt szerencsénk. A foci mindig megbüntet: ha kihagyod a lehetőségeidet, hátul a legkisebb hibából is gólt kapsz.”

Mohamed Mezghrani sérülése miatt már a harmadik mérkőzésén futballozott kényszerből a védelem jobb oldalán Ivan Lovric, aki ezúttal is remekül megoldotta feladatát, s a második félidőben már ő is inkább a ferencvárosi térfélen volt aktívabb. Pedig nem volt egyszerű dolga a rutinos játékosnak, az OTP Bank Liga legjobbjaival kellett felvennie a küzdelmet.

„Mindenki tudja, hogy a Ferencváros a legjobb csapat most Magyarországon, az elmúlt három bajnokságot megnyerték, és mi is éreztük, hogy tényleg jó játékosok alkotják, akik a legapróbb figyelmetlenségeket is kihasználják – mondta elismerően a 36 esztendős védő. – Ezért is volt bosszantó, hogy nem tudtunk kiegyenlíteni, megvolt rá az esélyünk tíz ember ellen. Én személy szerint jó állapotban vagyok, jó formában érzem magam, próbálom segíteni a csapatot ott, ahol szükség van rám, ráadásul korábban is játszottam már jobbhátvédet. Szerencsére nagy a konkurencia a kereten belül, mindenki bizonyítani szeretne.

A bizonyításra pedig továbbra is megvan a lehetőség a Honvéd-játékosok számára, egy rendkívül nehéznek ígérkező, Nyíregyháza elleni kupamérkőzés után további fontos bajnokik várnak Horváth Ferenc együttesére. Nincs más hátra, mint előre, vezetőedzőnk szerint bátran, bátran és még bátrabban!

„Nem szabad sokáig a vereségen bánkódnunk, fontos hetek állnak előttünk – hangsúlyozta Ivan Lovric is. – A bajnokságban a Gyirmót és a Kisvárda következik, nem lebeghet más cél a szemünk előtt, hat pontot kell szereznünk ezen a két mérkőzésen. Nem kérdés, a Magyar Kupában is muszáj továbbjutnunk, de szerintem a szezon egyik legnehezebb mérkőzése lesz. Sosem könnyű egymeccses párharc során idegenben szerepelni, de a másodosztály éllovasával szemben mindenképp fel kell kötnünk a gatyánkat!”

09/12/2021, 03:24 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club