Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Méltó zárása az évnek

Méltó zárása az évnek

Academy

Published: 12/06/2022, 05:11 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Három ponttal mehet a téli szünetre Takács László csapata

Lezárult az év U17-es akadémiai csapatunk számára, Takács László tanítványai győzelemmel pihenhetnek rá a januári folytatásra. Együttesünk Kispesten fektette két vállra a PAFC csapatát, ráadásul fölényes sikert aratva. A fiatalok már az első félidőben előnyben kerültek, majd a vendégek kiállítása után még biztosabbá tették a győzelmüket.

Takács László: – Büszke vagyok a csapatra, hiszen egy mentálisan nagyon nehéz helyzetben, a bajnokság legerősebb ellenfele ellen megmutatták, hogy van karakterük, tudnak küzdeni egymásért és bárkit le tudnak győzni. Végig fegyelmezetten, tudatosan játszottunk, labdaszerzést követően jól mentünk át támadásba, sikerült kihasználni az ellenfél által felkínált területeket. Sok helyzetet sikerült kialakítani, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk, sajnáljuk, hogy az eredmény ellenére nem sikerült elérni célunkat, a legjobb nyolcba kerülést.


U17-ES KIEMELT BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ
HONVÉD-MFA–PAFC 4–1 (2–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont 

V: Erdélyi Balázs (Gőgös, Tóth-Tolnay)
G: 
Simon B. (30.), Lajcsik (45., 70.), Tarasevych (80., ög.) ill. Antal M. (23.)
K: Kubarics J. (47.)

Honvéd-MFA: Molnár M. – Csorba, Kiatipisz, Kaczvinszki, Tóth L., Simon B. (Kruppai, 76.), Szabó B. (Dorogi, a szünetben), Szabó Á. (Czenky, 83.), Csorba N., Sebestyén (Hancz, 54.), Lajcsik V.
Vezetőedző: Takács László

12/06/2022, 05:11 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy