Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Miért ne sikerülhetne?!

Miért ne sikerülhetne?!

Club

Published: 06/14/2021, 07:17 PMReading time: 2 min

Interjú – A sikeres kispesti karrierben bízó Nono várja már, hogy az új Bozsik Arénában léphessen pályára

Szappanos Péter után a spanyol Nono a Budapest Honvéd FC második nyári igazolása, aki az aláírást követően interjút is adott honlapunknak.

Korábban futballoztál már Magyarországon, milyen emlékeid vannak a Honvédról?

Pont abban a szezonban lett bajnok a csapat, amikor én az NB I-be igazoltam, erős csapat volt az akkori és a bajnokság is, amely azóta még erősebb lett, sokat fejlődtek a csapatok. Azért kell küzdenünk a mostani együttessel, hogy ismét sikeresek legyünk, a lehető legjobb eredményt érjük el, szerepeljünk az élmezőnyben és nagy célokért küzdjünk.

Hogyan tekintesz vissza a diósgyőri, illetve a pozsonyi időszakodra?

Jó emlékeim vannak, szerettem ott játszani, az első évben Horváth Ferenc volt az edzőm, aztán a következő idény telén úgy alakult, hogy klubot váltottam és a Slovan Bratislavánál próbáltam szerencsét. Jól sikerült a váltás, hiszen mindent megnyertünk, bajnok és kupagyőztes is lehettem, örülnék, ha a Honvéddal is nyerni tudnék valamit. A Slovannal folyamatosan fejlődtünk, új stadiont kapott a csapat, sorozatban nyertünk három bajnoki címet, összesen közel 100 meccsen szerepelhettem, sikeres időszak volt. Viszont ez már a múlt, én pedig immár a jelenre és a Honvédra koncentrálok.


Miskolcon fanatikus szurkolók előtt futballozhattál, biztatásban pedig Kispesten sem lesz majd hiány!

Az egymás elleni meccsekről emlékszem, hogy a Honvédnak is szenvedélyes szurkolói vannak, ahogy a diósgyőri drukkerek, ők is imádják a csapatot, várom, hogy a Kispest-tábor előtt lépjek pályára.

Horváth Ferenccel beszéltél az érkezésed előtt?

Igen, egyezettünk, sajnos még nem találkoztunk, de a viszontlátás miatt is várom az edzéseket. A klubtól kapott bizalomért, érte és a szurkolókért is küzdök majd az előttünk álló időszakban.


A Slovannál Holmann Dávid személyében magyar csapattársad is volt.

Dávid nagyon jó srác, csupa pozitív dolgokat mesélt a magyar bajnokságról, a Honvédról, többször szerveztünk közös családi programokat is.

Hozzánk is a családoddal érkezel?

Igen, a feleségem és a lányom is velem tart. A feleségem már élt Magyarországon, jól érezte magát ő is várja, hogy itt legyünk.

Milyen célokat tűztél ki magad elé Kispesten?

Szeretném, ha valami különlegeset vinnénk véghez! Az előző évben nehéz szezonja volt a Honvédnak, nem is játszhatott a saját stadionjában és tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez mekkora hátrányt jelent egy csapatnak. Szóval már a hazatérés is nagy segítség lesz, új szezon kezdődik, aminek új reményekkel vághatunk neki. Ahogyan mondtam, szeretném, ha az élmezőnyben szerepelnénk, ha nyernénk valamit. Miért ne sikerülhetne?!

Láttad már az új stadiont?

Még csak kívülről, de nagyon tetszett, biztos, hogy hatalmas élmény lesz ott futballozni.

Ráadásul egy spanyol csapat, az Európa-liga-győztes Villarreal ellen lesz a nyitómeccs.

Erről már hallottam, boldog vagyok, hogy ilyen erős riválissal szemben avathatjuk a stadiont. A Villarreal jó csapat, bizonyára nagy élmény lesz a mérkőzés, fontos, hogy élvezzük a játékot és mutassuk meg, mire vagyunk képesek. Ez a bajnokságra is igaz, kiegészítve azzal, hogy legyünk sikeresek is!

06/14/2021, 07:17 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club