Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindenki a pályán

Mindenki a pályán

Club

Published: 02/06/2023, 04:13 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Heti program – tétmeccsek várnak felnőttcsapatainkra, felkészülésik a kicsikre

Közel három hónap után érkezik a MOL Magyar Kupa újabb fordulója, ahol immáron NB I-es ellenfelél néznek szembe Dean Klafuric tanítványai. A Vasas elleni kuparangadó február 7-én, kedden 19 órakor kezdődik.

A kupa után szombatig kell várni a Honvéd-focira, amikor azonban valamennyi korosztályos csapatunk pályára lép. A sort az U16-os együttesünk indítja utánpótlásközpontunkban február 11-én és 10 órakor csap össze az Ikarus ellen. Délben az U14-es és U15-ös alakulataink egyszerre kezdik meg a Dunaszerdahely elleni mérkőzéseiket, szintén hazai pályán.

U16-os és U19-es csapatunk is Szlovéniába utazik, ahol a Maribor hasonló korosztályú alakulataival készülnek erőfelmérőre. U16-osaink 13, míg U19-es együttesünk 15 órakor indítják útnak a labdát nyugati szomszédunknál.

Női együttesünk a Vasas ellen 7–2-es vereséget követően – ahol a félidőben 2–0-ra vezettünk – ezúttal az Ócsa csapatával mérkőzik meg. NB II-es női alakulatunk edzőmérkőzése 15 órakor kezdődik hazai pályán.

A szombati nap egyetlen Honvéd-tétmeccsét első csapatunk vívja az OTP Bank Liga 19. fordulójában, ahol az idény meglepetéscsapata, a Kecskemét ellen lép pályára. A találkozó 14:30-kor kezdődik a Széktói Stadionban.

Vasárnap második együttesünk lép pályára és kezdi meg a tavaszi idényét az NB III Közép csoportjában. Szamosi Tamás legényei a Paks II-t fogadják utánpótlásközpontunkban, jól megszokott 11 órás kezdéssel.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2023. február 7., kedd

MOL Magyar Kupa, 5. forduló (nyolcaddöntő)
Vasas FC–Budapest Honvéd FC
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 19:00

2023. február 11., szombat

U16, felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–Ikarus
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U15, felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–DAC (szlovákiai)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

U14, felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–DAC (szlovákiai)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

U17, felkészülési mérkőzés
Maribor (szlovén)–Budapest Honvéd-MFA
Maribor, 13:00

OTP Bank Liga, 19. forduló
Kecskeméti TE–Budapest Honvéd FC
Kecskemét, Széktói Stadion, 14:30

U19, felkészülési mérkőzés
Maribor (szlovén)–Budapest Honvéd-MFA
Maribor, 15:00

Női NB II, felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd–Ócsa
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 15:00

2023. február 12., vasárnap

NB III, Közép csoport, 21. forduló
Budapest Honvéd II–Paks II
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

02/06/2023, 04:13 PMClub

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club