Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindent a csapatért!

Mindent a csapatért!

Club

Published: 05/11/2021, 09:11 PMReading time: 2 min

Bocskay Bertalan a szezon legnehezebb meccsére számít a Dabas ellen

NB I-es és NB III-as meccsek, érettségi, és ismét meccs – így alakult Bocskay Bertalan számára az elmúlt néhány hét. Egy fiatal labdarúgónak természetesen nem jön rosszul, ha egymást érik a bajnokik, így a 19 esztendős középpályás is nagyszerűen vette az akadályokat.

„Nem érzem különösebben fáradtnak magam, volt időm felkészülni a mérkőzésekre és az érettségire is – mondta Bocskay Bertalan, aki több társához hasonlóan, nemcsak futballtudásáról adott számot múlt héten. –Összességében úgy érzem, jobban sikerült, mint amire számítottam. A matek nem a kedvenc tantárgyam, az kissé nehézkesen ment, illetve az angolban sem könnyítette meg a dolgomat, hogy csak négy éve tanulom a nyelvet, de elégedett vagyok.”

De nemcsak a tanteremben, hanem a pályán mutatott teljesítményének is örülhetett tehetségünk. Bocskay Bertalan a Monor elleni 2–0-s siker alkalmával egyértelmű vezére volt második csapatunknak, amely győzelmével ráadásul megelőzte a Ferencváros II-t a tabellán, s már csak hatpontos távolságban van a dobogótól.

„Jól éreztem magam a pályán, örültem, hogy ismét 90 percet játszhattam – tekintett vissza a hétvégi meccsre játékosunk. – Nem volt rossz csapat a Monor, de remek meccset játszottunk, teljesen megérdemelten nyertünk. Ami a saját teljesítményemet illeti, nyilván volt egy-két hibám, de nagy általánosságban szerintem jól játszottam, és középen sokat tudtam segíteni a csapatnak. Mindig a következő meccsre koncentrálunk, de természetesen figyeljük a tabellát is. Tudjuk, hogy a Fradinak jó utánpótlása van, de mi szeretnénk jobbak lenni náluk, ehhez a hátralevő meccseket be kell húzni. Ha pedig a szezon végén esetleg dobogóra állhatnánk, az tényleg nagyszerű teljesítmény lenne egy ilyen fiatal brigáddal.”

Hogy Simon Miklós „fiatal brigádja” odaérhet-e a harmadik helyre, az valószínűleg szerdán el is dől, ugyanis a jelenlegi bronzérmes FC Dabashoz látogat a Honvéd. Csapatunk remek formában van, hiszen elmúlt három meccsét egyaránt megnyerte, de így sem lesz egyszerű dolga. A Dabas ugyanis az NB III-as bajnokság egyik legstabilabb csapata, mindössze három vereséget számlál a szezonban.

„Szerintem ez is »csak« egy lépcsőfok, amit meg kell ugranunk – magyarázta Bocskay Bertalan. – Talán a szezon egyik legnehezebb meccse lesz, hiszen a Dabas még nem kapott ki hazai pályán, de a három pontért megyünk! Ha mindenki minimum azt nyújtja, mint a vasárnapi meccsen, akkor pozitívan jöhetünk ki a találkozóból. Saját magamtól is ezt várom, száz százalékkal szeretnék küzdeni. Mindent a csapatért!”

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 35. FORDULÓ
FC Dabas–Budapest Honvéd II
Dabas, FC Dabas Sporttelep

Május 12., szerda, 17:30

V: Mencsik László

05/11/2021, 09:11 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club