Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Monor ellen kezd második csapatunk

Monor ellen kezd második csapatunk

Academy

Published: 07/30/2022, 04:00 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Szamosi Tamás tanítványai is elkezdik az őszi idényt

Július végén, egészen pontosan 31-én délelőtt 11 órakor a Monori SE ellen kezdődik második csapatunk számára a 2022/2023-as bajnoki idény. Az előző szezonban nyolcadik helyen végző kék-fehérek ellen debütál tétmérkőzésen Szamosi Tamás, aki akadémiánk szakmai igazgatóját, Simon Miklóst váltotta a kispadon.

„Rövid és tartalmas felkészülésen vagyunk túl – kezdte Szamosi Tamás vezetőedző. – A fiatal játékosok nagyon jól dolgoztak az elmúlt hetekben, de a puding próbája az evés. Emiatt is nagyon várjuk a vasárnapi mérkőzést, hiszen így le tudjuk mérni, hogy hol tartunk a felnőttfutball szintjén. Sokszor mondják, hogy a második csapatok esetében az eredményesség másodlagos, szerintem nem így van. Mivel felnőttfutballról beszélünk igenis fontos, hogy minél jobban szerepeljünk, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a kiemelt tehetségeinket tovább fejlesszük a felnőttfutball számára. Magam részéről különleges érzés lesz egy Honvéd-csapatot vezetni, ugyanis mindent itt tanultam Kispesten.“

A két együttes múlt szezonbeli találkozóin a hazai pályán játszó csapat örülhetett a három pontnak, így joggal bizakodhat vezetőedzőnk a sikeres bemutatkozásban. Míg az MFA Utánpótlásközpontjában rendezett mérkőzésen 3–2-re nyertünk, addig idegenben 1–0-ra maradtunk alul hétvégi ellenfelünkkel szemben.

A találkozóra a belépés ingyenes, de streamen is megtekinthető.

Az őszi szezon december 4-én ér véget, majd két hónap pihenőt követően február 12-én rajtol el a tavaszi idény és a PTE-PEAC csapatával május 21-én zárjuk a 2022/2023-as évadot.

A Budapest Honvéd II 11 órakor játssza majd a hazai mérkőzéseit, kivéve a szeptember 28-i Meton-FC Dabas SE elleni találkozót, ahol 16 órai kezdést állapítottak meg.

NB III, Közép csoport, 1. forduló
BUDAPEST HONVÉD II–MONORI SE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 2022. július 31., vasárnap, 11:00

07/30/2022, 04:00 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy