Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal augusztus 23–29. közti találkozókról olvashattok, többek között arról hogyan szerepelt a Honvéd a Joan Gamperről elnevezett nemzetközi tornán.
MEGÉRDEMELT GYŐZELEM
1935.08.25.: Kispest FC–Törekvés SE 5–2 (2–2)
A bajnoki nyitányon a vendégek, korán, már az 5. percben Ferenczi révén gólt szereztek. A gyors találat után a Törekvés egy ideig még támadott, de aztán a kispestiek átvették a játék irányítását. A 25. percben Serényi büntetőből egyenlített, majd öt perccel később Nemes góljával már a mieink vezettek. A piros-feketék azonban nem sokáig örülhettek a vezető gólnak, mert két perc múlva a kőbányaiak egyenlítettek: Sós lövése a belső kapufáról pattant a hálóba.
A szünet után, az 50. percben Újvári szögletrúgása egy védőről pattant a Törekvés hálójába, aztán hét perc múlva Serényi futtában lőtt nagy gólt. A Kispest fölényben játszott, a Törekvés csak szórványosan támadott. A végeredményt a 73. percben egy kispesti szabadrúgás után Nemes állította be, aki szemfüles megoldással fejelt a hálóba. A gól után nem sokkal a kőbányaiak létszáma 10 főre csökkent, miután durva játék miatt a bíró Dezsőt kiállította.
KFC: Vági – Szemere, Rozgonyi – Havas, Somlai, Rátkai – Újvári, Szabó II, Nemes, Déri, Serényi.
Edző: Stallmach Béla.
CSAK A TIZENEGYESEK DÖNTÖTTEK
1971.08.24.: FC Barcelona–Bp. Honvéd 1–1 (0–1)
1971 augusztus végén a Bp. Honvéd meghívást kapott a Barcelona korábbi elnökéről, Joan Gamperről elnevezett, rangos nemzetközi tornára. A házigazda FC Barcelona, a német Bayer München, az argentin Chacarita Juniors és a Honvéd alkották a Joan Gamper Trophy mezőnyét. A meccsek helyszíne a Camp Nou volt. Az első napon a kispestiek a házigazdákkal mérkőztek a döntőbe jutásért.
Barcelonában 75 ezer néző volt kíváncsi a Barca és a Honvéd összecsapására. A piros-fehérek jól kezdtek, egy remek támadás végén Szűcs Lajos már a 6. percben betalált a katalánok kapujába. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a gól elég lesz a döntőbe jutáshoz, de a befejezés előtt két perccel Alfonseda kiegyenlített. A szabályok szerint ezután 4-4 tizenegyest lőttek a csapatok. Az első sorozatban mindkét csapat játékosai értékesítették a tizenegyeseket, a másodikban a Barcelona négyet, a Honvéd hármat lőtt be, így a katalánok kerültek a másnapi döntőbe.
A másik ágon az argentin Chacarita Juniors 2–0-ra győzött a Bayern München ellen, s így a döntőben az argentin együttes lett a Barcelona ellenfele, a mieink a bajorokkal játszottak a harmadik helyért.
BHSE: Bicskei – Kelemen, Dudás, Szűcs, Molnár – Tóth Gy., Pál – Kocsis, Pintér, Komora, Kozma.
Edző: Mészáros József
KITŰNŐ JÁTÉK
1971.08.25.: Bp. Honvéd–Bayern München 2–0 (1–0)
Az FC Barcelona után egy újabb „nagyágyú” várt a kispestiekre. A Bayer München elleni, harmadik helyet eldöntő találkozóra 100 néző volt kíváncsi. A kispestiek tartalékosan álltak fel, sérülés miatt hiányzott a csapat karmestere Kocsis Lajos, és a „négytüdejű” Pintér Sándor. Az együttes jobbhátvédje Kelemen sem volt teljesen rendben, de vállalta a játékot. A Bayern München legjobb összeállításában lépett pályára, köztük 5 olyan labdarúgóval (Sepp Maier, Paul Breitner, Hans-Georg Schwarzenbeck, Franz Beckenbauer és Gerd Müller), aki három év múlva világbajnoki címet nyert Nyugat-Németország színeiben.
Az első félidő egyetlen gólját Pál József szerzett a 18. percben. Szünet után a kispestiek folytatták jó szereplésüket és a 78. percben Kozma újabb gólt szerzett. A bajorok nem tudták bevenni Bicskei kapuját, így a Honvéd végzett a harmadik helyen. A Honvéd az egész mérkőzés során kitűnően védekezett, és életveszélyes ellentámadásokat vezetett, melyből kétszer is eredményesnek bizonyultak a kispestiek.
A barcelonai közönség nagy tapssal jutalmazta a budapesti piros-fehérek kitűnő játékát. A tornát az FC Barcelona nyerte, miután 1-0-ra legyőzte a Chacharita Juniorst.
BHSE: Bicskei – Kelemen, Dudás, Tajti, Molnár – Pál, Tóth, Szűcs – Csepregi, Komora, Kozma.
Edző: Mészáros József





