Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Negyvenharmadszor a ZTE ellen

Negyvenharmadszor a ZTE ellen

Matches

Published: 10/21/2022, 11:19 AMReading time: 3 min
EmailFacebook

A Zalaegerszeggel szembeni idegenbeli mérkőzések története

Soron következő ellenfelünket, a Zalaegerszegi Torna Egyletet 1920-ban alapították. Először fekete-fehér, később zöld-fehér, majd az ötvenes évektől kék-fehér lett a klub színe. Az egyesület legnagyobb sikerét 2002-ben érte el, amikor megnyerte az NB I-es bajnokságot.

A párosítás első meccse kispesti szempontból rosszul kezdődött. 1972. november 18-án 4–1-s vereséget szenvedtünk a kék-fehérektől, egyetlen gólunkat Kozma Mihály szerezte. Mindössze egy évet kellett várnunk a revánsra: 1973. augusztus 25-én 18 ezer néző előtt Kocsis Lajos (2), Kozma Mihály és Pintér Sándor találatával 4–0-ra győztük le a zalaiakat.

Szomorú emlék, hogy 2003-ban a 3–1-es vereség azt jelentette, hogy a Honvéd először (és utoljára) búcsúzott az első osztálytól, a visszatérést követően viszont rögtön győzni is tudtunk, 2005 márciusában már mi nyertünk 3–1-re, Szili Attila, Dobos Attila és Kozarek András góljaival.

2011 augusztusában és 2020 októberben és négy-négy gólt szereztünk Zalaegerszegen, míg tavaly kétszer vizitáltunk a ZTE Arénában és mindkét alkalommal győztesen tértünk haza. Áprilisban Nagy Dominik góljával 1–0-ra, augusztusban Nenad Lukic, Hidi Patrik és Tamás Krisztián találatával 3–1-re nyertünk. 


Legutóbb 2022. április 8-án találkozott egymással a két együttes, a meccset 3–1-re a zalaiak nyerték – az volt a párharc 42. találkozója, amelyek közül 17 mérkőzést nyertünk meg, alább pedig az 1977-es sikerünket idézzük fel.

Két kapufa, két gól, két pont

Finoman szólva sem rajtolt valami fényesen a Bp. Honvéd az 1977/1978-as bajnokságban. Két vesztes rangadó után (FTC 1–2, Ú. Dózsa 0–1) a 3. fordulóban  Zalaegerszegen nyílt lehetőség a javításra.

Tichy Lajos a Honvéd edzője a korábbiakhoz képest több helyen is megváltoztatta a kispestiek összeállítást. A Fejes Ferenc helyett Nagy Antal lett beállós, a középpályán Póczik Józsefet az újonc Török József váltotta, míg Weimper Istvánt Kozma Mihály pótolta a középcsatár posztján.

A zalaegerszegieknél két játékos és a vezetőedző is megfordult korábban Kispesten. Molnár László 1970 és 1971 között 32, a csereként pályára lépő Füle Lajos 1973 és 1974 között 17 meccsen szerepelt a Honvédban. A kék-fehérek tréner Szőcs János 1958 és 1962 között 56 meccsen lépett pályára a színeinkben.

A hazaiak kezdték jobban a meccset, előbb Péter, majd Soós előtt adódott gólszerzési lehetőség, de mindkettő kimaradt. Negyedóra után alább hagyott a kékek lendülete, a Honvéd egyre többet kezdeményezett, a 20. percben pedig a vezetést is megszerezték a piros-fehérek. Pintér Sándor hozta fel a labdát, majd 25 méterről a megdermedt Bolemányi mellett a jobb felső sarokba bombázott (0–1).

A 28. percben a kispestiek kis híján növelték előnyüket, de Kozma 17 méterről elvégzett szabadrúgása a felső lécen csattant. A 35. percben viszont megszületett a második Honvéd-gól, Bodonyi Béla jobb oldali szögletét Pál József estében, öt méterről a kapu jobb oldalába lőtte (0–2). A félidő utolsó percben Bodonyinak is megvolt a lehetősége, hogy feliratkozzon a góllövők közé, a jobbszélső azonban öt méterről a bal kapufát találta el.

Szünet után a Honvéd dominált, több helyzet is adódott a kispesti csatárok előtt. A piros-fehérek tervszerűbben és célratörőbben játszottak, mint a ZTE, de újabb gól már nem esett.

Tichy Lajos a csapat edzője a győzelem ellenére némi kritikát is megfogalmazott: „Hiányosságaink továbbra is vannak, főleg a gólhelyzetek kihasználásában. Az eredmény, úgy érzem, valós.”

A ZTE trénere, Szőcs János elismerte a Honvéd győzelmét: „A harcosabb és nagyobb lelkesedéssel játszó csapat nyert.”

1977. SZEPTEMBER 10., NB I, 3. FORDULÓ
ZALAEGERSZEGI TE–BP. HONVÉD 0–2 (0–2)
Zalaegerszeg, 10 000 néző

V: Kőrös (Molnár, Horváth)
G: Pintér (20.), Pál. (35.)

ZTE: Bolemányi – Molnár, Pusztai, Mihalecz, Szőke – Gáspár, Józsi, Rácz – Szentes, Soós (Füle, a szünetben), Péter.
Edző: Szőcs János.

Honvéd: Gujdár – Paróczai, Kocsis, Nagy A., Lukács – Pál, Török, Pintér – Bodonyi, Kozma (Weimper, 70.), Gyimesi.
Edző: Tichy Lajos.

IDEGENBELI STATISZTIKA

42 mérkőzés

17 győzelem

8 döntetlen

17 vereség

65 lőtt gól

68 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd
5:
Kovács Kálmán
4: Bodonyi Béla

ZTE
6:
Kenesei Krisztián
5: Szabó II. Zsolt, Waltner Róbert

LEGEK

Legtöbb néző: 18 000 (1973)

Legkevesebb néző: 1 500  (2007, 2009)

Legnagyobb különbségű győzelem: 4–0  (1973, 2011)

10/21/2022, 11:19 AMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches