Második csapatunk egyik meghatározó játékosa és vezéregyénisége Benczenleitner Barna 50. NB III-as mérkőzésén léphet pályára a hétvégén. Mára a keret egyik legtapasztaltabb tagjává vált, elmondása szerint az együttes az idény második felében sokat fejlődött, aminek köszönhetően a tabella tizedik helyéről egészen az ötödikig jutottak a mieink.
„Hullámzó teljesítményünk volt a tavaszi szezon elején, de az utóbbi másfél hónapban kiegyenesedett a csapat, megtaláltuk azt a formát, amit egész évben kerestünk – értékelt Benczenleitner Barna, aki 27 mérkőzésen szerepelt az NB III-ban a jelenlegi idényben. – Sikerült összeszoknia a keretnek, jobban megismertük egymást, tisztában vagyunk mindenki képességével, tudjuk, kinek mi az erőssége vagy gyengesége. Legfőbb erényünk a csapategység és reméljük, nem törik meg a lendületünk és sikeresen tudjuk majd zárni a bajnokságot.”
Balhátvédünk játékstílusából fakadóan rendszeresen segíti a támadásokat, Simon Miklós, második csapatunk vezetőedzője pedig talán emiatt is az utóbbi találkozókon balszélsőként használta tehetségünket, aki így közelebb játszhatott a kapuhoz, s rendkívül élvezte az új szerepkört.
„Az állóképességet még jobban próbára teszi az a poszt, hiszen rengeteg mozgás kell, visszajönni labdát kérni, illetve elindulni üres területekbe – számolt be új szerepköréről Benczenleitner. – Örülök, annak, hogy vezetőedzőnk kipróbált másik poszton, így esélyem lehet arra, hogy jobban kivegyem a részem a támadásokból, ezáltal pedig gólt szerezzek vagy gólpasszt adjak.”
Védőnk a kooperációs szerződés révén Siófokon az NB II-ben is pályára lépett a tavaszi szezon során. Bevallása szerint remek lehetőség volt számára, hogy kipróbálhatta magát egy magasabb osztályban, ahol tapasztalatot gyűjtött, s a megszerzett tudást igyekszik a későbbiekben hasznosítani.
„Fizikailag van nagyobb különbség a két osztály között – hasonlította össze az NB II-t és az NB III-at 18 éves játékosunk. – Természetesen magasabb a szint, technikailag is előrébb járnak ott a játékosok, viszont a taktikai részében hasonló szinten vagyunk. Amikor esélyt kaptam, mindig igyekeztem élni vele és a legjobb teljesítményemet nyújtani.”
Hétvégén a Honvéd II-nél kell bizonyítania Benczenleitnernek, hiszen a Dabas-Gyón vendégei leszünk vasárnap. Riválisunk jelenleg a 17. helyen áll a tabellán és még van esélye arra, hogy kivívja az NB III-as tagságot a következő szezonra is, ezáltal pedig játékosunk nehéz összecsapásra számít, hiszen ilyenkor a kisebb csapatok lehetnek a legveszélyesebb ellenfelek.
„A bennmaradásért küzdenek, biztos felszívják magukat – beszélt a vasárnapi mérkőzésről Benczenleitner Barna. – Hajtós meccs lesz, nekünk sem szabad kiengednünk, oda kell tennünk magunkat, jól játszanunk és erőszakosnak lennünk. Szeretnénk nyerni, ez lesz a célunk és remélem, hogy góllal vehetem majd ki a részem a sikerből.”
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 37. FORDULÓ
DABAS-GYÓN FC–BUDAPEST HONVÉD FC II
Dabas-Gyón FC Sporttelep
Május 22., vasárnap, 17:00
V: Nagy Attila






