Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem törtek össze

Nem törtek össze

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Az aranyesélyes Kecskemét otthonában kapott ki a 17.9 éves átlagéletkorú Honvéd II

Az Iváncsa elleni döntetlent követően a Kecskemét vendége volt a Budapest Honvéd FC második csapata az NB III Közép csoportjának második fordulójában.

A találkozót a hazai együttes kezdte jobban, az első negyedóra végén be is talált a Kecskemét, sőt 31 perc elteltével három nullára vezetett a házigazda, ami meghatározta a mérkőzés további menetét. A második félidő elején azonban Szabó Alex révén szépített a Honvéd, majd továbbra is támadásban maradtak a vörös-feketék, de nem sikerült közelebb kerülni a Kecskeméthez, viszont a hajrában egy kontrából a negyedik gólját is megszerezte a vendéglátó.

„17.9 éves átlagéletkorú kerettel léptünk pályára a bajnokesélyes Kecskemét ellen, ennek minden előnyével és hátrányával – kezdte az értékelést Simon Miklós, a második csapat vezetőedzője, a Honvéd utánpótlás szakmai koordinátora. – Az első félidőben sajnos nem sikerült elviselni azt a nyomást, amit a Kecskemét ránk helyezett és pár egyéni hibából előnyhöz jutottak, ami más csapatot összetört volna, minket viszont nem. Ezért vagyok büszke a gyerekekre, mert a második félidőben rendezni tudtuk a sorokat, végre az a csapat futott ki a pályára, amiért ez az egész rendszer létrejött és amilyet szeretnénk látni. Nagyon jó második félidőt játszottunk, odaszögeztük a Kecskemétet a kapuja elé, sajnos csak egy gólt szereztünk, a végén pedig egy kontrából kaptunk még egyet. A bajnokesélyes otthonában, többszáz néző előtt, villanyfényes meccset játszhattak azok a srácok, biztos vagyok benne, hogy ez nagyon jó tanulópénz volt nekik. Szerencsére szerdán a Vác ellen megmutathatjuk, hogy tudunk ennél sokkal jobban és eredményesebben játszani.”

A Honvéd második csapata legközelebb augusztus 12-én, a Vác ellen lép pályára a Szőnyi úton, a találkozó 17:30 órától kezdődik.


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Budapest Honvéd FC II 4–1 (3–0)

Kecskemét

Vezette: Kulcsár Katalin (Vrbovszki P., Zahorecz R.)

Gólszerző: Tóth D. (15.), Károly B. (22. – tizenegyesből), Kis B. (31.), Szalai J. (80.) ill. Szabó A. (54.)

KECSKEMÉT: Lékai – Grünwald, Kis B., Károly B., Kerekes K. (Szalai J., 21.), Tóth D., Vágó, Puskás G., Jakab, Pantelis (Lukács G., 75.), Asztalos (Ludasi, 82.)

Vezetőedző: Gombos Zsolt

HONVÉD: Megyeri – Szabó A., Csörgő, Eördögh, Bocskay, Lukács D. (Kerezsi, 60.), Németh D. (Bartha, a szünetben), Feledy, Gale (Kocsis D., 83.) Buna, Cipf

Vezetőedző: Simon Miklós

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club